ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

 

District 9

 

Neill Blomkamp filmje sikeresen kerül ki minden létező sablont. A földre érkező űrlények ezúttal csak haza szeretnének menni, nem céljuk a föld leigázása, meghódítása, elpusztítása, megmentése stb. Az emberek azonban be vannak szarva, így érthető mogorva magatartásunk, igaz, hivatalosan kedvesnek, de szigorúnak kellene lennünk. Vannak apró szépséghibák, például gyerekjáték elindítani egy anyahajót, 20 évig kell keresgélni az üzemanyagot, aminek aztán a fele kiömlik, és hasonló apróságok, de mindez csak szőrszál hasogatás.

A film anélkül ábrázolja a mindenki számára könnyen felismerhető és értelmezhető témaköreit, hogy közben szájbarágós lenne. A District 9 rengeteg, egymással rokon témában mutat görbe tükröt a társadalom ellen, mégsem beszélhetünk öncélú polgárpukkasztásról, a film mindvégig szemléltet, sosem ítélkezik. Persze az obijektivitás nem kérhető számon egy kritikán.

A 9-es körzet elsősorban a rasszizmusról, a fajok közötti egyenlőtlenségekről szól. A rákok egyik agya ígéretet tesz ugyan a főhősnek, de saját fajának érdekeit természetesen mindig előrébb helyezi. A helyi lakosság sem tud mit kezdeni a 20 éve tartó helyzettel. A semmiből ide telepítettek 1-2 millió űrlényt, akik képtelenek az asszimilációra, a gazdaságilag egyébként is elmaradott terület pedig nem bírja el az ufók és a hánytatott sorsú lakosság eltartását. A borzasztó szociális körülmények magukkal hozzák a bűnözést, az illegális fegyverkereskedelmet, a prostitúciót, amiket a film finoman árnyal. Mindről szó esik a dokumentum felvételeken, de a későbbiekben nagyobb szerepet kapnak, mivel a főhős útja mindet keresztezi. A média űrlényekkel való közösüléssel vádolja meg, az MNU elleni kétségbeesett harc pedig összehozza a fegyverkereskedőkkel. Ezt a pontot az alkotók kiegészítették a fanatizmus fogalmával is, a helyi népek ugyanis úgy gondolják, hogy a rákok elfogyasztása felszentesíti őket azoknak tudásával és erejével...

A rasszizmus magában hordozza a különböző fajok kultúrájának értékelését is. Egyesek szerint a különböző kultúrák képesek megélni egymás mellett. Mások szerint meg nem. Ez a szakadék itt olyan széles, hogy nem is kínál fel több aspektust. A rákoknál nem létezik a magántulajdon fogalma, működik a tudás alapú hierarchia. Viszonylag ingerlékeny, technológiailag felsőbbrendű faj. Szemeten és macskakaján élnek, nem öltözködnek. Össze se hasonlíthatóak az emberekkel. Az ember pedig természetéből fakadóan próbálja elfojtani a másságot, s igyekszik basáskodni felette. Itt jelenik meg az irányító hatalom szerepköre, ami ugye a mi demokráciánkban is jelen van, s egyeseknek az ezirányba táplált paranoiája igencsak vészjósló disztópiákat vázol fel előttünk. Saját pozíciónk megtartása érdekében vagyunk kénytelenek engedni a korrupciónak. Olyan embertelen kísérletekbe és döntésekbe bocsátkozhatunk, amik ellent mondanak az erkölcsnek. A District 9 első sorban ezért kapta meg a 18-as karikát, nem a naturalisztikusan szétfröccsenő bensőségek miatt.

Fennkölt témaköreinket a főhősön keresztül a kisember szemszögéből illusztrálják, és ez lehetőséget adott az egyén értelmezésére is. A Wikust alakító Shralto Copley nagy kihívásokkal találhatta szembe magát a karakter megformálását illetően. Egyrészt ő a film mozgatórugója, majdhogynem az egészet ő viszi a hátán (ez csak azért nem igaz, mert a fentebb kifejtett alapanyag már alapból bőséges). Másfelől hitelesen kell alakítania egy ellenszenves mitugrász kis irodakukacot, és a világot megmentő akcióhőst is. A kamera előtt erőltetett vigyorával, mögötte pedig kétszínűségével vonja meg magától minden részvétünket. Aztán bekövetkezik a végzetszerű baleset, elindul a cselekmény, főhősünk szép lassan maga is átváltozik rákká. Az átváltozás mégsem rejt magában Kafkai hasonlatokat, ez bizony jellemfejlődéshez vezet. De rögös az út odáig, addig még tanúbizonyságot kapunk az emberi zsigeriség határtalanságáról, főhősünk elkeseredettségében egymaga próbál elnavigálni egy űrhajót, nem törődve annak valódi rendeltetésével. Rokonszenvessé csak akkor válik, amikor az életéért küzd, ez valahogy minden emberből kiváltja a szimpátiát. Ez ösztönös.
De amikor már tényleg csak a remény maradt, önfeláldozóan fedezi a rászorulókat. S valójában a film maga is csak ezzel a soványka vigasszal szolgálhat. Nem tudjuk, hogy a fő-fő ufó visszatér-e, s ha igen, milyen szándékkal. Csak remélni tudjuk.

A főhőst körülveszi a családja, de megszólal számos ismerőse, amiből könnyedén leszűrhetjük, hogy milyen kép alakult ki róla környezetében. Ez nem túl hangsúlyos, mégis fontos. Feleségével kötött házassága idillikus, s habár egy pillanatra megrendül kettejük kapcsolata, erős is. Apósával, aki egyben munkaadója is, már felszínes barátságot ápol, ő valójában a film legellenszenvesebb alakja, aki minden emberségéből kivetkőzik. Manipulál, hazudik, csal, öl. De mindezt a háttérből teszi, szemben az izomagyú hadnaggyal, aki kicsit egyoldalúan közelíti meg az Ufó témát. Ő Wikus egyfajta nemezise, aki saját élvezetét a köz érdekei elé helyezi, így aztán egyáltalán nem érdekli, ha megöl egy, a fegyvergyártó cég számára dollármilliókat érő főszereplőt.

Szerteágazó komplexitása mellett formailag is piszok jó mozi a District 9. A mostanában egyre nagyobb teret kapó, amatőr felvételekkel operáló filmek (REC, Cloverfield), álriport (Big Man Japan) és áldokumentumfilmek (Hol az ördögben van Oszama Bin Laden?) egyveleg nagyon tudatos felépítésű. A dokumentarista forma elég veszélyes, mert vagy túlzásba viszik, és sekélyesen unalmas lesz, vagy nem aknázzák ki. Ez esetben ötvözték a játékfilmmel, az eredmény pedig egy páratlan páros. A koncepció szerint ahogy a főhős fokozatosan átváltozik, azzal egyidejűen tűnnek el a riportok, míg a végére már csak térfigyelő kamerák szakítják meg az időközben akciómozivá transzformált filmet. Ilyen atmoszférában az akciók még kirobbanóbbnak hatnak, de alapból is nagyon kreatívak (vászonra fröccsenő vér, kameramozgások).

Talán a Mátrix óta nem készítettek ennyire sokrétű, és eredeti közönségfilmet Hollywoodban. De a Mátrix megélt két folytatást is. A leleményes poszterek, szórólapok, a kedvező kritikai fogadtatás és a gyártási költségek 5-szörös visszatermelése baljóslatú konzekvenciákat lebbent fel előttünk. District 10, 11, 12...