ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

 

Szégyen és szánalom

 

A nyíregyházi Veterán Európa–bajnokság sok szép magyar sikere és kiemelkedő eredményei mellett néhány bosszankodásra, sőt, jogos dühre is okot adó eset történt – eddig, és sajnos lehet, hogy ezután is fog.
Elöljáróban azt végig kell gondolnia, és át kell éreznie nemcsak minden szervezőnek, vagy aki a versenyzőkkel közvetlen, avagy közvetett kontaktusban van, hogy micsoda megtiszteltetés és milyen hatalmas feladat ez számukra. Szem előtt kell tartani a több mint 3000 atléta, a kísérők és más, a helyszínen tartózkodók érdekeit, mert mikor egy külföldi idegen országba érkezik, csak néhány benyomást rögzít az ott lakókról. Lévén, hogy viszonylag kevés emberrel kerül kapcsolatba, ebből az elenyésző számú tapasztalatból fog következtetéseket levonni, s ebből alkot az országról véleményt. Tehát igencsak nagy a felelősség azoknak a vállán, akik ilyen helyzetbe kerülnek.
A veterán atlétika szabályait néha sutba kell hajítani ahhoz, hogy józanul végiggondolva az eseményeket jó döntést hozzunk. Gondolok itt többek közt arra az esetre, mikor a 92 éves (!!!) belga (!!!) férfit, aki 1500 méteren (!!!) állt rajthoz, 1200 méternél kiállították. A bácsi (ha szabad így nevezni) még egy ideig próbált a fölé tornyosuló versenybíróval veszekedni, és teljesen jogosan követelni, hogy befejezhesse a versenyt, de nem volt esélye. Nem nehéz elképzelni, ő mit fog ezután gondolni a magyarokról. Mert ez felülemelkedik mindenféle „szintidő” szabályon (s ezt a bírónak gyorsan és pontosan, minden JÓINDULATÁT és EMPÁTIÁJÁT latba vetve mérlegelnie kellett volna) – eleve nevetséges pont a veterán atlétikában hozni ilyen szabályt, és pont egy Európa–BAJNOKSÁGON alkalmazni, lévén, hogy ott a verseny megnyerése a cél, nem az idő ellen való küzdelem – és ez igenis a versenybíró hibája. Az, hogy nem látta át, hogy ez az ember 1200 métert végigküzdött, s már csak 300 méter választotta el a győzelemtől, és az egész stadion ujjongott volna, mikor a férfi az utolsó 100 méterhez ér…
Arról se feledkezzünk meg, sőt, az egyik legfontosabb tényező ez esetben az, hogy más 92 éves ember lehet, hogy ki sem mozdul a házából, legfeljebb hosszú küzdelmek árán lejut a sarki közértbe, vagy az öregek otthonában a közösségi helyiségbe sakkozni. Ez az ember pedig nyilván (a korához képest) meglehetősen komoly edzésmunkát végzett ahhoz, hogy oda tudjon állni egy másfél kilométeres verseny rajtjához, és azt teljes bizonysággal teljesíteni tudja. Sőt, mi több Belgiumból igencsak hosszú utat tett meg Nyíregyházáig, s nem akart mást, csak teljesíteni a 3 és 3 körös távot – de úgy tűnik, ez túl nagy elvárás volt a részéről…
Szégyen és szánalom. Csak ennyit tudok hozzáfűzni.


2010. július 23.                                                        
Kenesei Zsanett

 

 

Vissza a hírekhez