ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

 

Utánpótlás válogatott viadal - Celje


Válogatottnak lenni mindig nagy öröm, ilyenkor a többség félre teszi az egóját és eredményével próbálja minél jobb színben feltűntetni saját hazáját, sokkal inkább társként tekintünk egymásra, mintsem ellenfélre. Szalai Benjivel közösen már ifi és junior korúként is képviselhettük a válogatottat, idén pedig már az utánpótlás korúak közé is bekerültünk, mivel erősebbek vagyunk a magyar utánpótlás mezőnynél akadályfutásban. Ez egyrészt újabb megtiszteltetés, másrészt teher. Teher, mert a viadal pont akkor van, amikor mi már rég befejeztük a szezont és egyáltalán nem vagyunk csúcsformához közeli állapotban. Ez akár felszabadítólag is hathat, a kísérő edzők sem sulykolják a versenyzőket, hisz jól tudják hogy az ősz a legtöbbeknél már a pihenő időszakot jelenti, de akkor is ott van az emberben, hogy én akkor is szeretnék jól szerepelni.

A felnőtt bajnokság után nem nagyon végeztünk érdemi munkát, épp csak annyit edzettünk, hogy ne puhuljunk el nagyon a viadalra. Benji viszont még annyit se, ő előző héten kezdte újra az edzést, mivel eddig nyaralt. A Cseheknek nemrégiben volt az országos bajnokságuk, így még formában lehettek, a Szlovénok pedig ritkán okoznak meglepetést. Az ellenfelek két-három évvel idősebbek ugyan, de csak 10 másodperccel rendelkeztek jobb idővel, úgyhogy mindenféle kifogás ellenére én azért bizakodó voltam. Nemcsak azért, mert a mi legjobb időeredményünk nem tükrözi a képességeinket, hanem mert az akadályfutók rendszerint gyengébbek síkon, így ha a végére marad a küzdelem, egy hajrágyőzelemben akár nyerhetünk is.

Sajnos ezt a gyengébbik cseh fiú is tudhatta, és 3 percen belüli ezerrel kezdett, arra pedig ment egy 3 perc 7 másodperceset, tehát nem volt részünk a kocogós tempóban. Később felfutott mellé a társa majd egy szlovén fiú is, míg az utolsó körre a végig vezető cseh fiút lehagyva már csak mi hárman maradtunk az élen. Verseny közben nem éreztem különösebb fáradtságot, az akadályokat meglepően könnyen vettem, az előttem futónál legalábbis mindenképpen, egy-egy akadályvételnél igazából kicsit vissza kellett fognom magam, nehogy megelőzzem. De voltak kifejezetten rossz akadályvételek is, ebből főleg az utolsó vizesárok volt kirívó, ahol szinte megálltam a vízben.

Az utolsó kör megkezdésénél még mindig láttam esélyt a győzelemre, de a cseh és a szlovén fiú 300 méterrel a vége előtt megkezdte a hajrát, amit végig is nyomtak, szinte csak a célfotó döntött. Ezt a váltást én nem nagyon bírtam, de az igazi ok, ami miatt nem vállaltam, az az akadály. Síkon valószínűleg belementem volna egy hosszú hajrába, de az akadályoktól már kicsit megijedtem. Lehet, hogy nem kellett volna. Miután se előttem se mögöttem senki, a vége kifejezetten gyengére sikerült, ahogy már említettem a vizesároknál meg is torpantam. Ennek ellenére egyéni csúccsal zártam a viadalt, aminek igazából nem nagyon tudok örülni, hisz ez az idő is messze van attól, amire csúcsformában képes lennék. Most, egy hónappal a szezon után, egy erdélyi kiruccanás után is jobbat futottam, mint csúcsformában. Ez az érzés ismerős a 3000 méteres síkfutásról is, ahol a 8:33-as eredményemet óriási egyéni csúcsnak kellett elkönyvelni, mivel előtte sosem sikerült 45-nél jobbat futni, holott képes lettem volna rá már korábban is. Jelenleg is úgy érzem, hogy egy erős mezőnyben 8:20-hoz közeli, akadályfutásban pedig 9 perc alatti idő lenne a reális. Jövőre még ennél is jobb. Lesz még mind dolgoznunk.

Összegezve a történteket, a harmadik helynek így is nagyon örültem, Benji pedig mögöttem érkezett be. Igazából hoztuk a maximumot. Eddig minden közös válogatott versenyünkön egymás mögött értünk be, remélem ez jövőre sem fog változni, de akkor már az első-második helyet kell megcéloznunk.

 

Dani Áron

 

Utánpótlás válogatott viadal - Celje 

 

Szeptember van, ősz eleje. Itthon nagyon rossz az idő, szüntelen szakad az eső. Én nagyon nem vagyok ezzel kibékülve, ugyanis hiányzik a meleg napsütés. Nyáron igyekeztem a versenyekre koncentrálni ezért nem volt túl sok időm ezt a napfényt élvezni. De megérte, mert háromszor kerültem be a válogatottba. Előtte soha sem volt ilyesmiben részem, ezért mindig nagyon izgultam, hogy ne hozzak senkit se  kínos helyzetbe értékelhetetlen időeredményekkel.

 Amikor megérkeztünk Celjébe, Áronnal csak mosolyogtunk és hasonló napsütést reméltünk szombatra is, mint ami péntek délután várt minket a kisváros egén. Leraktuk a táskáinkat a kis túlzással három személyre szabott szobákban és elsétáltunk a pályához. Azért nem azt írom, hogy lesétáltunk, mert oda el kellett menni, ugyanis negyed óra séta volt az út. Húsz perc futás a környéken. Körbefutottam a pálya körüli utcákat, a hosszú autóutakat és az épületek körülöttem feldobták a hangulatomat. Egyes házak enyhén mediterrán stílusban épültek és ez kifejezetten tetszett. Mielőtt befejeztem, még elfutottam egy főúton, ami egy heggyel nézett szembe és felette a Nap vakította el lemenő fényével a szememet. Ekkor azt éreztem, hogy ez egy jó verseny lesz.

 Szombaton nem csináltam semmit a versenyig; beszélgettem, olvastam. Majd lementem a pályára. Általában ha versenyen meglátom a pályát, akkor csak rosszabbul érzem magam, de most az ellenkezőjét éreztem, felbátorított amit láttam. Meleg volt, szólt a hangulatos zene, mindenki vidám volt és nem volt feszültség a levegőben. Majd melegítés, újra elfutottam a mediterrán házak mellett és gondoltam, hogy ez biztosan egy jó verseny lesz. A rajt előtt még két puszi a szüleimtől meg a barátnőmtől és a rajthoz álltam.

 Fel sem fogtam, amikor ellőtték a pisztolyt, mert más szavakat mondtak, mint amit korábban a lövés előtt. Ezen gondolkodtam, úgyhogy későn kaptam észbe. Fel is kellett futnom a többiekre az első százon, és ez kicsit lefárasztott. Ezért beálltam a negyedik vagy ötödik helye és gondolkodtam, hogy most mi legyen. Éreztem, hogy a csehek nagyon jó formában vannak, úgyhogy beálltam negyediknek és ezt a pozíciót tartottam.

 Összességében én nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hogy engem is elhívtak erre a viadalra és úgy érzem, hogy ezek a versenyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy megfelelő versenyrutin kialakuljon bennem. Remélem, hogy a következő szezonban a javamra fordíthatom.

 

Perjés Fanni

 

Vissza a hírekhez