ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

 

Két nap – hat magyar bajnok 

A hétvégén került megrendezésre az idei első országos bajnokság Budapesten a SYMA csarnokban. Az ifjúsági és junior korosztályúak magyar bajnokságán BEAC atlétái kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hat bajnokot avattunk a két nap alatt. 

Szombat délelőtt a verseny nyitószáma a 3000 méteres női gyaloglás volt. Kriván Berta rendkívüli tempót diktált, már az első méterektől kezdve egyértelmű volt a bajnoki cím sorsa. A többi versenyzőt többször is leköröző Berta emellett rendkívül közel került a korosztályos fedett pályás csúcshoz is, aminek a megdöntésére egy ideálisabb versenyen (erősebb mezőnyben) nagy eséllyel indulhat el.

Ebben a számban, az ifjúsági korosztályúak versenyében állt rajthoz Filep Sára, aki jó idővel a 4. helyen ért célba.

Az 5000 méteres fiú gyaloglásban szintén BEAC-os bajnoknak örülhettünk, Géresi Áron nyerte a fedett pályás versenyt ezen a távon. 

Ezután következtek a magasugró lányok. Az idényben kiváló formát mutató Pásztor Mercédesz győzedelmeskedett az ifjúságiak, Kovács Kinga pedig a juniorok versenyében. Mercédesz teljesítményét azért emelném ki, mert – újra – szintet teljesített az I. Ifjúsági Olimpia moszkvai válogatóversenyére. 

Az utolsó érdekeltségünk a szombati napon az 1500-asok versenye volt.

Az ifi leányok mezőnyében indult Ferenc Kata, akit egy sajnálatos esés gátolt meg egy jó versenyben. De Kata, összeszedve minden erejét – a hatalmas esés utáni fájdalmakkal együtt is – végigfutotta a versenyt.

Ugyanebben a korosztályban a fiúk versenyében indult Kriván András és Huszár Gergő a másnapi 800-ra való készülés jegyében futották le a 7 és fél körös versenyt.
A junior fiúk versenyében azonban izgalmas versenynek nézhettünk elébe. Taktikai jellegű verseny alakult ki a fiúknál, aminek a végén Dani Áron másodikként ért célba.

 

Vasárnap délután két fontos futószámban, a 800 és a 3000 méteres síkfutásban indultak BEAC-osok.

800 méteren a fiúk versenyében erős mezőny gyűlt össze, melyben kiváló futással Dohoczki Tamás két percen beüli idővel a 4. helyen ért célba.
Az ifjúsági fiúk mezőnyében Kriván András, Huszár Gergő, Bíró Péter és Michl Tamás indult BEAC-os színekben. Mind a négyen fedett pályás egyéni csúcsot futottak.

A lányok négy körös versenyét Kenesei Zsanett nyerte, Perjés Fanni fedett pályás egyéni legjobbjával a 3. helyen ért célba, így ebben a számban két BEAC-os állhatott a dobogón. 

Ezután már csak a 3000 méterek következtek.

Az ifjúsági lányok korosztályában Ferenc Kata kiegyensúlyozottan versenyzett, az előző napi bukását követő nagy fájdalmai ellenére végig versenyben maradt, s másodikként ért célba.

A tavaly is hatalmas vetélkedést hozó verseny, a junior fiúk 3000 métere volt a nap egyéni záró száma. A népes mezőnyben indult két BEAC-os is, Dani Áron és Csere Gáspár. A verseny rendkívüli iramát sokáig Gazsi diktálta. Végül, a táv java részének megtétele után Áron – már-már hagyományszerűen – hosszú hajrába kezdett, aminek a végén maga mögé utasított mindenkit, és hatalmas egyéni csúccsal, 8:33,06-os idővel megnyerte az idei 6. BEAC-os országos bajnoki címet.

Összességében egy rendkívül sikeres hétvégét zártunk, melyet egyéni csúcsok, dobogós helyezések, és 6 országos bajnoki cím fémjelez. Az összeredmény értékét növeli, hogy az egyesületek közti virtuális versenyben a GEAC és a Honvéd után a 3. helyen végeztünk (vagyis a két említett klub 7-7, a BEAC pedig 6 bajnokságot nyert).

Ezúton is szeretném minden BEAC-os atléta nevében megköszönni Jámbor József, Szabó Anikó és Szabó Imre lankadatlan figyelemmel és odaadással végzett edzői munkáját, aminek segítségével tanítványaik ezeket a kiemelkedő eredményeket elérték.

 

A versenyről készült rövid filmek itt nézhetők meg: Filmek

A vasárnapi nap képgalériája itt érhető el: Képek


Vissza a hírekhez