Évkezdő sprintversenyek

 

Nagyüzem volt sprintereinknél a hétvégén. Király Adél szombaton a bonyhádi fedett pályás felkészítő versenyen indult. Az idősebbek pedig a Honvéd pályáján megrendezett ifjúsági, junior és felnőtt versenyen. Edzőjük, Németh Ilona a következőképpen látta a versenyt:

„Bonyhádon a hangulat kitűnő volt, annak ellenére is, hogy a nem várt sok induló miatt kicsit csúsztak a rendezéssel. Ennek ellenére minden bonyodalom nélkül lezajlott a viadal. Profi csapat, szép és hangulatos környezet várt minket. Rengeteg szakosztály képviseltette magát. Kisbuszokkal jöttek az ország minden tájáról. A verseny némi csúszással kezdődött, mert sokan a síkos út miatt nem ért oda időben.


Adél most 60 és 300 méteren állt rajthoz. A 60 méter előfutamban már látszódott, nem lesz egyszerű a helyzet, mert egy mohácsi kislány az előfutamok során 8,7 mp -es idővel nyerte a futamot és Adél is ennyit teljesített egy másik futamban. Sajnos a rajttal még gondjaink vannak. A döntőben már veszni láttam a győzelmet, de Adél a rossz rajt után az utolsó métereken hatalmasat küzdve,"mellbedobással "nyert! Megint 8,7 mp!


Hamarosan következett a 300 m-es futás. A pálya egyetlen hibája, hogy nem döntött a kanyar, de az ügyes versenyzők ezt is megoldják. Adél mást is megoldott, mert a 150 m-es első kör után, amit vezetett, próbált bemenni a belső körbe, de összeakadtak lábaik a mögötte futóéval. Egy pillanatra lekerült a földre, majd a vezető után iramodott és fölényesen megnyerte ezt a
számot is! Még a bemondó is elcsodálkozott a lélekjelenlétén. Azt hiszem nem sokszor láthattak ilyen szép győzelmet. Adél minden versenyen tartogat meglepetéseket. Ez csodálatos volt! Mivel csak két számban lehetett indulni, ezért két aranyéremmel tértünk vissza Budapestre, valamint két lehorzsolt fájós térddel és egy csodálatos élménnyel, a környezetet és pályát illetően. Az idő most mellékes, mert tud ő ennél sokkal jobbat, itt a győzelem volt a fontosabb!



Vasárnap a BP Bajnokság helyett megrendezett versenyen vettünk részt a nagyobbakkal a HONVÉD futófolyosón. Zongorázni lehetett a különbséget. Alig volt induló versenyző, de rengeteg /szerintem felesleges/versenybíróval.

Minden versenyzőm egyéni csúccsal kezdte a fedett idényt és ez nagyon boldoggá tett ezért is sajnálom, hogy nem lesz bajnokság.
Szücs Richárd kétszer is javított a legjobbján 60 m-en 7,54 mp majd 7,53 mp.
Meskó Márk is kétszer javított 60m gáton  9,43 mp és 9,31 mp.
Torm Evelin 60 m-en 8,26 mp és 8,23 mp-et ért el.
Bende Imre pedig 60 m-en 7,30 mp és 7,23 mp-es egyéni csúcsot futott
Vörös Krisztián 60 m gáton  kétszer is egyéni csúcsot javított 9,23 mp majd 9,16 mp majd 60 m-en  7,78 mp és 7,75 mp-et teljesített.
Szabó Noémit a szigorú indító, kiugrás miatt kizárta, holott nem Noémi volt a fő ludas. Volt, aki jobban belemozdult, de miatta Noémit zárták ki. Ebből is le kell vonni a következtetést: Csak magamra szabad figyelni a rajtnál és a lövést feszülten figyelni. Legközelebb Pozsonyban lehet javítani a helyzeten és az eredményeken.

Nagyon szép hétvége volt számomra, mert mindenki komolyan vette a versenyt és a kezdeti sikerek remélem a srácok, lányok lelkivilágát is megnyugtatták. LEHET .....lehetetlen körülmények ....között is sportolni,csak sokkal több energia ráfordítással jár.
Remélem, hamarosan rendeződik a szakosztály sorsa, mert ez így nagyon idegölő, hogy nincs megfelelő pálya, megfelelő körülmény!

Gratulálok a Bécsben elért szép sikerekhez minden versenyzőnek és Imre bácsiéknak is!
Egy hét múlva Pozsony! Hajrá BEAC atléták! Ott már Peti is indul! Nagyon várom a versenyt! A versenyen ez idénykezdetnek megfelelően nagyszámú atléta vett részt, meglepően sok jó külföldi atlétával együtt.

Németh Ilona