Bemutatkoznak az új BEAC-osok: Kovács Abigél


Új taggal bővült a serdülő korosztályos lányok csapata. Kovács Abigél rövid kitérővel Sopronból érkezett egyesületünkhöz. Tehetsége és hozzáállása alapján szép eredmények elérésére hivatott.

1997-ben születtem Sopronban. Kiskoromban is  mozgékony voltam. Sokféle sportot űztem, többek között a tornát és teniszt. Egyik se állt közel hozzám, ezért elkezdtem tömegsportra járni 8 évesen, ahol nagyon megtetszett az atlétika. Első versenyeim a mezei futóversenyek voltak. Majd 11 évesen leigazoltam a Soproni Atlétikai Clubhoz, ahova másfél évig jártam.
Két és fél évvel ezelőtt költöztünk családommal Budapestre, édesapám munkája miatt. Nagyon nem örültem neki. Nem volt kedvem egy nyugodt kisvárosból, egy óriási, zsúfoltba költözni. Tanulmányaimat a Bornemisza Péter Általános Iskolában és Gimnáziumban folytatom, hamar sikerült beilleszkednem, mind a tanárok mind a diákok kedvesen fogadtak. Különösen szeretem az idegen nyelveket tanulni, amit az iskolámban színvonalasan oktatnak. A felköltözés után pár hónappal elkezdett hiányozni a futás. Először az Ikarus egyesületnél kötöttem ki. Jó edzőim voltak, viszont túl messze volt az edzés helyszíne, így nem tudtam megoldani a folyamatos edzésre járást és a tanulást.
Ezért lakhelyünkhöz közel,  11.kerületi egyesületet kerestünk, s rátaláltunk az interneten a Beac-ra. Felkerestük Imre bácsit, aki már az első pillanatokban szimpatikusnak tűnt. Az ezt követő hetekben át is igazoltam . Nagyon jól érzem magam, gyorsan találtam barátokat. Olyan itt lenni, mint egy nagy családban.
Imre bácsi mindenkivel egyenként foglalkozik és megtalálja a hozzáillő távot.
Most már egyáltalán nem sajnálom, hogy Budapesten élünk. Úgy érzem, jó helyen vagyok és remélem, hogy eredményeimmel méltó módon fogom gazdagítani a Beac hírnevét.

Kovács Abigél