2012 eddigi legjobb serdülõ eredményei
versenybenyomások



A BEAC gyaloglói az U23-as Gyalogló Országos Bajnokságon is magasan kiemelkedtek a mezõnybõl, annak ellenére, hogy nem ebbe a korcsoportba tartoznak. Talán éppen ezért valódi és komoly érdem, hogy Südi Anna (5 km-en), Benczik Viktória és Bajnai Nóra (3 km-en), Dani András (szintén 3 km- en) különös elszántsággal vették fel a versenyt a jelenkori magyar gyaloglás 3, 5, 10 és 20 kilométeren versengõ, fiú, lány, veterán – (érdekes, hogy itt már nincs is nemek szerinti bontás?) tagjaival - és remek egyéni csúcsokat állítottak fel serdülõ versenyzõink (pimaszul) fiatal koruk ellenére. A puszta idõvel versengve, egy országos mezõnyben, félbevágott teniszlabdákkal kijelölt pályán zajlott a menet, úgy, hogy minden 1000 méteren négy egészen éles, körönként egy alkalommal pedig (mondjuk ki nyíltan) hajtûkanyart bonyolítottak le. A négy versenyzõ négy egyéni csúcsot gyalogolt.

Szombat reggel, 8:30-kor dördült el a rajtpisztoly a toronyépület magasságában. Tavalyhoz képest megváltozott útvonalú pályán, idén valamiért az óramutató járásával ellentétes irányban, egyszerre startolt el a nyílt bajnokság valahány résztvevõje. Nagyjából húsz méter megtétele után, a távgyaloglásról hirtelen – ahogyan én látom - a fordulékonyságra szökkent át a hangsúly, egy hajtûkanyar következett és egy darabig lehetett menni, komolyabb vargabetûk nélkül. (Nem tudom milyen logika mentén alakította ki a pályát a szervezõ bizottság, de mintha az az eszme vezérelte volna, hogy sosem késõ 180’- os éles fordulatot tenni és amolyan „jó, hát mégis inkább” alapon az óramutató járásával irányába haladni tovább, mint egy mérgezett egér, aki hamar észhez tér… 20 km-en lehet, hogy felüdülést hoz egy ilyen kanyarulatos csatorna- szerû pálya a monotonitásba, de rövidebb távokon a nehezen átlátható, éles kanyarok és emelkedõk viszont megtörhetik az egyenletes iramot és így plusz kihívást jelenthetnek). Azonban vargabetûk ide, vagy oda Benczik Viki, Dani András és Südi Anna nem tapadtak le lényegtelen részleteknél, olyan „látszólagos távlatoknál”, mint hogy „milyen alakú éppen a pálya”, vagy „vajon mit lát ebbõl egy madár”- nem így B.N. és ez lett a veszte.

Viki – szokásához híven - egy derekas huszárvágással a teljes (fiú- lány- veterán) mezõny élére tört, Nóra vele ment, Anna pedig kimért precizitással, az igazi „beosztó emberekhez” méltóan, stílusos megfontoltsággal a nyomába szegõdött. Dani András (nem loholva a lányok nyomában) egyre gördülékenyebb stílusban, kizökkenthetetlen nyugalomban, szelíd eltökéltséggel haladt elõre. Vargabetû, kis emelkedõ, kanyar és végre megint egy egyenes, újra vargabetû, ív, vége az elsõ ezernek, hajtûkanyar – mindez triplán, Annának ötször, nem csoda, hogy az utolsó kilométernél már zihált viszont jó érzés volt, hogy saját távunkat lezavarva, Viki meg én szurkoltunk neki.

Jó volt látni, hogy Viki, Anna és Andris is rendre könnyedén, fordulékonyan veszik ezeket a (rendben, talán csak számomra) érdekes íveket, amiket edzésen maximum önszorgalomból szoktunk gyakorolni (a repülõt mindig a pálya egyenes szakaszában csinálja szinte mindenki, ezért is bûvöl el, hogy ezek a gyerekek milyen könnyedén és fordulékonyan vették fel a ritmust a betonkanyarokkal a Puskás Ferenc Stadion körül, ráadásul mindezt háromszor (Viki, Andris), vagy ötször (Anna), tehát Viki és Andris összesen (négyszer három) 12  kanyart és számtalan ívet oldott meg, Anna pedig (ötször négy) 20 kanyart és szintén számtalan ívet képezett, ezen a nagy jóindulattal hullócsillag, vagy rája alakúnak nevezhetõ pályán. Fordulékonyak, mint a homokóra. Kemények, mint a kád széle.

A 3 kilométeres távon (férfiakat és nõket is beleértve) Benczik Viktória egyéni csúccsal elsõ helyezést ért el. Ezzel egy nyílt Bajnokság dobogójának legfelsõ fokára lépett és nagy szó ez, mert most elrugaszkodott a tõle már megszokott (ne kalibráljuk el magunkat, egy dobogó középsõ szintjén szintén jó lenni, csak nem maradéktalan érzés) második helyezésektõl, ami egy szép pillanat, ha megfigyeljük Viki sportolói fejlõdését.  Südi Anna, a maga távján szintén szuper egyéni csúccsal, közel egy percet javítva eddigi legjobb eredményén, a 25-tel kezdõdõ célidõhöz közelítve (26:42) 5 km-en 3. lett, diadalt aratva a légszomj felett. Dani András pedig megdöntötte saját rekordját (21), szépen, szelíden küzdött és ezzel egy fogadás nyerteseként Szabó Anikótól forrócsokit zsebelt be.

A 3 kilométeres távon – mint kiderülhetett- én is elindultam, hogy végre elõször kipróbáljam magam a betonon és a két héttel ezelõtti, 5000 méteres veszprémi verseny után és (a szombat hajnali rajt ellenére) újra átélhessem a gyaloglóversenyek utánozhatatlan báját, szokjam a dolog légkörét. Megnyugtató a tudat, hogy egyre barátságosabb a rajtpisztoly hangja és alkalmasint úgy érzem: közel a pont, hogy beállítsak egy ilyet csengõhangnak, vagy ébresztõnek. Szép volt látni, hogy mi a „mezõny” és, hogy ahány gyalogló, annyi egyéni mozgás stílus, de ugyanennyire tetszett a felismerés, hogy „ejha ebbe a sportágba mennyi minden belefér”, majd az új ingerek feldolgozása után a ráébredés, hogy nade mégis a BEAC-osok ûzik ezt a legszebben és technikailag a legfelkészültebben. Azzal a céllal kezdtem el a versenyt, hogy 5 mp körüli ezreket menjek és egy 16 percen belüli 3 km-es alapidõvel zárjam a versenyt és egyúttal nyissam a pályafutásomat. A céljaim verseny közben a pálya érdekes alakjának felfedezése folytán részben átértékelõdtek, mégpedig így: az elsõ kettõ ezer legyen 5 körüli, a 3.-nál pedig lesz, ami lesz (de najó, azért ez a „lesz ami lesz” kezdõdjön 16- tal) és az is tanulságos, ha kipróbálom, hogy mi az az utazó tempó, amiben 3000 métert könnyedén tudok gyalogolni és mivel ez még csak az elsõ találkozásom ezzel a távval: nem feltétlen kell rögtön meghalni a pályán, hiszen holnap is lesz nap és a határaim meghaladása terén úgyis háborút szeretnék nyerni, nem csatát!

Összegezve, mindenki szépen fel tudta venni a ritmust, kivétel nélkül egyéni csúcsok születtek, annak ellenére, hogy a verseny picit káoszos hangulatú volt. Mi, merre, hány méter? Csupa ív, csupa hurok, vargabetûk, kanyarok - de ezek pusztán látszólagos távlatok. Idõ van, az egy percek jönnek-mennek, újabb és újabb csúcsok születnek. Gratulálok nekünk! Hajrá BEAC, hajrá távgyaloglás!

 

(Bajnai Nóra – 16) (1:0 :-)

Képgaléria a versenyrõl