2012 eddigi legjobb serdülő eredményei
versenybenyomások



A BEAC gyaloglói az U23-as Gyalogló Országos Bajnokságon is magasan kiemelkedtek a mezőnyből, annak ellenére, hogy nem ebbe a korcsoportba tartoznak. Talán éppen ezért valódi és komoly érdem, hogy Südi Anna (5 km-en), Benczik Viktória és Bajnai Nóra (3 km-en), Dani András (szintén 3 km- en) különös elszántsággal vették fel a versenyt a jelenkori magyar gyaloglás 3, 5, 10 és 20 kilométeren versengő, fiú, lány, veterán – (érdekes, hogy itt már nincs is nemek szerinti bontás?) tagjaival - és remek egyéni csúcsokat állítottak fel serdülő versenyzőink (pimaszul) fiatal koruk ellenére. A puszta idővel versengve, egy országos mezőnyben, félbevágott teniszlabdákkal kijelölt pályán zajlott a menet, úgy, hogy minden 1000 méteren négy egészen éles, körönként egy alkalommal pedig (mondjuk ki nyíltan) hajtűkanyart bonyolítottak le. A négy versenyző négy egyéni csúcsot gyalogolt.

Szombat reggel, 8:30-kor dördült el a rajtpisztoly a toronyépület magasságában. Tavalyhoz képest megváltozott útvonalú pályán, idén valamiért az óramutató járásával ellentétes irányban, egyszerre startolt el a nyílt bajnokság valahány résztvevője. Nagyjából húsz méter megtétele után, a távgyaloglásról hirtelen – ahogyan én látom - a fordulékonyságra szökkent át a hangsúly, egy hajtűkanyar következett és egy darabig lehetett menni, komolyabb vargabetűk nélkül. (Nem tudom milyen logika mentén alakította ki a pályát a szervező bizottság, de mintha az az eszme vezérelte volna, hogy sosem késő 180’- os éles fordulatot tenni és amolyan „jó, hát mégis inkább” alapon az óramutató járásával irányába haladni tovább, mint egy mérgezett egér, aki hamar észhez tér… 20 km-en lehet, hogy felüdülést hoz egy ilyen kanyarulatos csatorna- szerű pálya a monotonitásba, de rövidebb távokon a nehezen átlátható, éles kanyarok és emelkedők viszont megtörhetik az egyenletes iramot és így plusz kihívást jelenthetnek). Azonban vargabetűk ide, vagy oda Benczik Viki, Dani András és Südi Anna nem tapadtak le lényegtelen részleteknél, olyan „látszólagos távlatoknál”, mint hogy „milyen alakú éppen a pálya”, vagy „vajon mit lát ebből egy madár”- nem így B.N. és ez lett a veszte.

Viki – szokásához híven - egy derekas huszárvágással a teljes (fiú- lány- veterán) mezőny élére tört, Nóra vele ment, Anna pedig kimért precizitással, az igazi „beosztó emberekhez” méltóan, stílusos megfontoltsággal a nyomába szegődött. Dani András (nem loholva a lányok nyomában) egyre gördülékenyebb stílusban, kizökkenthetetlen nyugalomban, szelíd eltökéltséggel haladt előre. Vargabetű, kis emelkedő, kanyar és végre megint egy egyenes, újra vargabetű, ív, vége az első ezernek, hajtűkanyar – mindez triplán, Annának ötször, nem csoda, hogy az utolsó kilométernél már zihált viszont jó érzés volt, hogy saját távunkat lezavarva, Viki meg én szurkoltunk neki.

Jó volt látni, hogy Viki, Anna és Andris is rendre könnyedén, fordulékonyan veszik ezeket a (rendben, talán csak számomra) érdekes íveket, amiket edzésen maximum önszorgalomból szoktunk gyakorolni (a repülőt mindig a pálya egyenes szakaszában csinálja szinte mindenki, ezért is bűvöl el, hogy ezek a gyerekek milyen könnyedén és fordulékonyan vették fel a ritmust a betonkanyarokkal a Puskás Ferenc Stadion körül, ráadásul mindezt háromszor (Viki, Andris), vagy ötször (Anna), tehát Viki és Andris összesen (négyszer három) 12  kanyart és számtalan ívet oldott meg, Anna pedig (ötször négy) 20 kanyart és szintén számtalan ívet képezett, ezen a nagy jóindulattal hullócsillag, vagy rája alakúnak nevezhető pályán. Fordulékonyak, mint a homokóra. Kemények, mint a kád széle.

A 3 kilométeres távon (férfiakat és nőket is beleértve) Benczik Viktória egyéni csúccsal első helyezést ért el. Ezzel egy nyílt Bajnokság dobogójának legfelső fokára lépett és nagy szó ez, mert most elrugaszkodott a tőle már megszokott (ne kalibráljuk el magunkat, egy dobogó középső szintjén szintén jó lenni, csak nem maradéktalan érzés) második helyezésektől, ami egy szép pillanat, ha megfigyeljük Viki sportolói fejlődését.  Südi Anna, a maga távján szintén szuper egyéni csúccsal, közel egy percet javítva eddigi legjobb eredményén, a 25-tel kezdődő célidőhöz közelítve (26:42) 5 km-en 3. lett, diadalt aratva a légszomj felett. Dani András pedig megdöntötte saját rekordját (21), szépen, szelíden küzdött és ezzel egy fogadás nyerteseként Szabó Anikótól forrócsokit zsebelt be.

A 3 kilométeres távon – mint kiderülhetett- én is elindultam, hogy végre először kipróbáljam magam a betonon és a két héttel ezelőtti, 5000 méteres veszprémi verseny után és (a szombat hajnali rajt ellenére) újra átélhessem a gyaloglóversenyek utánozhatatlan báját, szokjam a dolog légkörét. Megnyugtató a tudat, hogy egyre barátságosabb a rajtpisztoly hangja és alkalmasint úgy érzem: közel a pont, hogy beállítsak egy ilyet csengőhangnak, vagy ébresztőnek. Szép volt látni, hogy mi a „mezőny” és, hogy ahány gyalogló, annyi egyéni mozgás stílus, de ugyanennyire tetszett a felismerés, hogy „ejha ebbe a sportágba mennyi minden belefér”, majd az új ingerek feldolgozása után a ráébredés, hogy nade mégis a BEAC-osok űzik ezt a legszebben és technikailag a legfelkészültebben. Azzal a céllal kezdtem el a versenyt, hogy 5 mp körüli ezreket menjek és egy 16 percen belüli 3 km-es alapidővel zárjam a versenyt és egyúttal nyissam a pályafutásomat. A céljaim verseny közben a pálya érdekes alakjának felfedezése folytán részben átértékelődtek, mégpedig így: az első kettő ezer legyen 5 körüli, a 3.-nál pedig lesz, ami lesz (de najó, azért ez a „lesz ami lesz” kezdődjön 16- tal) és az is tanulságos, ha kipróbálom, hogy mi az az utazó tempó, amiben 3000 métert könnyedén tudok gyalogolni és mivel ez még csak az első találkozásom ezzel a távval: nem feltétlen kell rögtön meghalni a pályán, hiszen holnap is lesz nap és a határaim meghaladása terén úgyis háborút szeretnék nyerni, nem csatát!

Összegezve, mindenki szépen fel tudta venni a ritmust, kivétel nélkül egyéni csúcsok születtek, annak ellenére, hogy a verseny picit káoszos hangulatú volt. Mi, merre, hány méter? Csupa ív, csupa hurok, vargabetűk, kanyarok - de ezek pusztán látszólagos távlatok. Idő van, az egy percek jönnek-mennek, újabb és újabb csúcsok születnek. Gratulálok nekünk! Hajrá BEAC, hajrá távgyaloglás!

 

(Bajnai Nóra – 16) (1:0 :-)

Képgaléria a versenyről