Országos Mezei Bajnokság
A Felnőtt és U23-as Női csapat Országos Bajnok
Kenesei Zanett U23-as ezüst érmes
Balogh Evelin Junior ezüst érmes, Liga Kupa győztes

 

 

 

A BEAC történetének minden idők legkiválóbb eredményeit érték el versenyzőink a hétvégi Országos Bajnokságon. A győzelmek értékét még inkább növelik, hogy a kiváló eredményeket elért versenyzők egyike sem hosszútávfutó, hanem közép távfutással foglalkoznak. Azt is el kell mondani, hogy külön erre a versenyre célzott felkészülést nem folytattak. Ez önmagáért beszél, ezek a lányok nagyon tehetségesek, és elhivatottak, amiért ezúton is külön gratulálunk minden egyes versenyzőnknek. A csapatért futni mindig is felemelő feladat, mert nem csak magamért, de a társaimért is futok, hogy együtt legyünk sikeresek. A két csapat bajnoki győzelem nagy fölénnyel következett be, az utánunk lévő csapatok nagy különbségű helyezési pontszámmal kerültek mögénk.

Felnőtt Női csapat
Kenesei Zsanett – Pernesz Zsófia – Ferencz Kata
Mind a 3 versenyzőnk kiválóan osztotta be erejét a nem könnyű pályán, azt a ritmust futották, amelyet az egész táv folyamán hullámvölgyek nélkül egyenletesen tudták teljesíteni. Csodálatos látvány volt, hogy a terepen is milyen harmonikusan, technikásan, összeszedetten futottak. Ennek eredménye Bajnoki címük megelőzve nagy múltú egyesületeket.

U23-s Női csapat
Kenesei Zsanett - Ferencz Kata - Perjés Fanni
Ebben a csapatban nagyon nagy teher nehezedett Perjés Fannira, mert tudtuk, hogy az Ő szereplése nagymértékben befolyásolja a csapat szereplését. Fanni a teher alatt nem omlott össze, sőt, ösztökélte, hogy jó eredményt érjen el. A csapat másik két tagja kitűnő futásával közösen léphettek fel a dobogó tetejére. Ez a verseny is bizonyította, hogy a sok tehetséges lányaink hogyan tudnak egymásért küzdeni. Ritkán fordul elő, hogy egy szakosztályon belül ennyi kiváló képességű futó legyen, mint a BEAC-ban.

U23 egyéniben Kenesei Zsanett remek futással, kiváló taktikai érzékkel 800-as, és 1500-as futó létére ezüstérmes lett.
Ferencz Kata az elmúlt egy esztendőben csodálatosan teljesít, már sokadik alkalommal bizonyítja, hogy állandóan fejlődni képes, egyéni csúcsokat elérő versenyző, aki már az élmezőnybe tartozik. Negyedik helyezése is ezt bizonyítja.

Felnőtt egyéni kategória
Kenesi Zsanett 6. helyezett
Ferencz Kata 9. helyezett
Pernesz Zsófia 10. helyezett

A két utánpótlás korú versenyzőhöz csatlakozó Pernesz Zsófia szemet gyönyörködtető, laza, harmonikus, erejét okosan beosztó, egyenletes tempót diktáló versenyzéssel az első 10 között végzett. Ritkán fordul elő, hogy a felnőtt mezőny első 10 helyezettje között 3 BEAC-os versenyző legyen. A kitűnő egyéni helyezéseknek köszönhető a csapat bajnoki címük is.

Női Junior egyéni kategória
Balogh Evelin ezüstérmet szerzett a fedett pályás két bajnoki címe után. Evvel az ezüstéremmel a 4 sorozatból álló Ligaverseny győztese lett. Evelin az utóbbi időben betegeskedett, ennek ellenére ért el ilyen ragyogó teljesítményt, amely kiváló tehetségének, szorgalmának köszönhető. Szeretném megjegyezni, hogy Ő sem hosszútávfutó, amely így még jobban kiemeli teljesítményét.

Leány Ifi egyéni kategória
F. Tóth Anna 5. helyezést ért el, amelynek eredményeképpen a Liga Kupában 4. lett. Anna a Fedett pályás Bajnokságon is megmutatta tehetségét, és nagyra hivatottságát. Még sok szép eredmény előtt áll.

Kende Miksa a kismaratonra készülve indult ezen a versenyen, ahol tisztes helytállás közepette teljesítette a távot.

Richter László a korcsoportos amatőr verseny keretén belül 2 helyezést ért el. Gratulálunk, hiszen Laci versenyről versenyre javít legjobb eredményén. Példa lehet a fiatal korosztály számára is hozzáállásával, valamint mindennapos edzés munkájával.

Danku Péter az amatőr kategória abszolút versenyének 4. helyezettje lett. Péter nemrég kezdett el foglakozni a futással, középkorú atlétáról van szó, aki bizonyítja, hogy felnőtt fejjel elkezdve a futást, mennyit lehet javulni, és kiváló eredményeket elérni.

Az elmúlt időszak versenyein elért kiváló eredményekhez minden versenyzőnek és edzőnek tiszta szívből gratulál szakosztály vezetésünk minden tagja.

Gerendási István
Szakosztály elnök