Mi a jó a szenvedésben?
Katona Edit, VB 4. és 8. helyezett

 

Katona Edit 4. illetve 8. helyezést ért el a Veterán Világbajnokság 3, és 10 km-es számaiban. A felkészülés 9 hónapjáról, a versenyről és a gyaloglás „lélektanáról” beszélgettünk.

Mit jelent Neked a gyaloglás? Miért pont ezt a sportágat, az atlétika „peremgyerekét” választottad?
A gyalogláson keresztül élem meg a test és lélek egységét. Lélekgyógyászként nem szabad elrugaszkodnom teljesen a talajtól, két lábbal a Földön kell járni. Nekem az atlétika az ez, „leföldel”. Amikor sok lelki terhet rád pakolnak, akkor azt ellensúlyozni tudja a gyaloglás. Ha a lelkedet nagyon igénybe veszik és Te a testedet nagyon igénybe veszed, akkor a kettő harmonikus egyensúlyba kerül. Ha bármelyik jobban igénybe van véve, mint a másik, akkor ott van egy kis elbillenés esetleg. Szóval a földdel hoz kapcsolatba.
Egyébként sosem voltam hivatásos sportoló. Gergő, a fiam kezdett gyalogolni a BEAC-ban és általa kaptam kedvet én is. Próbálgattam, néha nekiálltam a szobában gyalogolni, de ott egy idő után már kicsi volt a hely. Az utcára nem mehetek ki- gondoltam, így jutottam le a pályára, 2009-ben.

Ez akkor öt év. Mik azok a legemlékezetesebb tapasztalataid a gyaloglás terén, amikből erőt tudsz meríteni?
Nagyon jó élmény volt pl. a VB előtti egyik utolsó időmérő edzés. 2000 métert mentem és az edzőm beküldte az egyik edzéstársunkat, (a szintén VB résztvevő) Dylant az utolsó két körre, hogy „húzzon” és bíztasson engem. Néha hátranézett és úgy éreztem, hogy nem mehetek lassabban, mint ő.  Meglepetésszerű volt ez az egész, mert Anikóék sosem mondják előre, hogy mikor fogsz időre menni, de ugye fogytak a hetek és tudtam, hogy ez lassan elkerülhetetlen. Aznap Anikó mosolyából már tudtam, hogy „na most, most”. Ez a tíz kör benne volt a lábamban a versenyen is. A VB előtti napon elképzeltem, hogy körönként mit fogok látni az órán. A versenyen nagy megnyugvás és boldogság volt, meglátni hogy 2000-nél előrébb jártam, mint amit elképzeltem.

Milyen világbajnoki 4.-nek lenni?
Elégedettséget érzek.

Milyen érzéseid voltak a verseny alatt, melyik versenyrészt lehetett a legjobban élvezni? 
A 3 km-en felszabadító érzés volt a 2000 méter utáni rész. Azt éreztem, hogy én ezt már számtalanszor megcsináltam, edzésen ennél nehezebbeket is. A középső harmad volt a legélvezetesebb, holott ezen a részen szoktam leginkább szenvedni. Csak úgy tudtam magyarázni ezt, hogy kaptam valami plusz energiát onnan fentről. A 10 km-nek volt egy népünnepély jellege, én ezt eleve így is akartam megélni. Nagyon élveztem, ahogy ismeretlen magyarok szurkoltak, meg kereplőztek. Egy senior verseny „tétje” valahol az az érzés, hogy „még meg tudom csinálni”.

Rutinos orvosként hogyan küzdesz meg egy ilyen verseny nyomásával, mi segít abban, hogy hatékonyan kezeld a stresszhelyzeteket?
Ezelőtt a verseny előtt pl. nyomást jelentett, tartottam a 3 km-től, mert az edzőm (Anikó) mondta, hogy ezen a versenyen 17 percen belül kell majd mennem, holott 18 perc volt az egyénim. Lelkiismeret furdalást okozott volna, ha nagyon elmaradok attól az időeredménytől, amit ő elképzelt. 48 évesen furcsa kijelenteni, hogy az edzőm elvárása miatt izgulok.
A 3 km ráadásul bent volt a fedett pályán, ahol ha nagyon kihajtottam magam, akkor utána kb. egy napig fizikailag rossz állapotban szoktam lenni (légúti kiszáradás miatt), ezt tudtam. Ez a két dolog nyomasztott, de tudtam, hogy utolsó már nem leszek, ez a gondolat tudott nagyon megnyugtatni. És mondtam Anikónak, hogy ha én tudom, hogy mindent megtettem, észben is ott voltam és okosan próbáltam csinálni, akkor egy 18 perces eredménnyel is elégedett leszek.

Mik a felkészülési stratégiáid, szellemileg hogyan hangolódsz egy-egy ilyen versenyre?
Szeretem magam „bebiztosítani”. Itt pl. megnéztem a nevezési szinteket és láttam, hogy utolsó már nem leszek. A verseny előtti napokban fejben többször legyalogoltam a 15 kört és elképzeltem azt is, hogy egy egy 200 méter után mit mutat majd az óra.

Mi a jó a „szenvedésben”, mert a gyaloglás végeredményben az; egy harc a szenvedéssel? Emlékszem, hogy a 3 km-es versenyed előtt említetted, hogy számodra ezekben a versenyekben mindig van valami haláltusa jellegű.
Hogyha nekem kisebb lelki terheket, szenvedést kellene cipelni, vagy kezelni és megoldani, akkor a sportban sem érezném szükségét egy ilyen intenzív igénybevételnek, ahol az ember kiszenvedteti magát. Az olyan klienseknek is nagyon ajánlom a sportot, akiken látszik, hogy nagyon nem a „testükben vannak”. Persze egy érzékeny egyensúly ez, nekem pl. egy szenvedély az atlétika, de fontos odafigyelni, hogy ne váljon függőséggé.

Mit tanultál azokból a pillanatokból, amikor teljes erőből versenyzel, az eddigiek alapján úgy tűnt, hogy ez a VB ilyen volt.?Már nem az első eset, de újra rájöttem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit feltételeztem magamról. :-)

Bajnai Nóra