Miért fut egy ember 30 évet?

 

Interjú Harsányi Tamással, Veterán VB 9. helyezett.

Mit jelent neked a középtávfutás? Miért futsz? Hogyan kezdődött?
Nekem minden, oxigén, életmód, szellemi téma, a nap majd’ 24 órájában.
Szabó Imre bá’ szokta mondani, ne csak edzésre rohanván jusson eszébe az embernek az atlétika. Amikor tavaly 25 év után kirúgtak a másodállásomból, a sokkoló élmény után arra gondoltam: no nem baj, nem leszek úgy kizsigerelve, 1-2 másodpercet ez is jelenthet.
Ami a kezdeteket illeti: általános iskolai tehetségkutató (akkor még volt ilyen), irányított a Fradiba. Németh Béla volt az első edzőm. Őróla azt kell tudni, hogy a háború után 1945-46-ban háromszoros egyéni országos bajnok volt: kettőt nyert „nagymezein” és egyet 10000 m síkon. 90 évesen még versenybíráskodott. Szóval Fradi és Béla bá’: itt magasat ugrottam és futottam, de mivel mindig minden testrészem fájt, ezért gyorsan abba is hagytam az edzéseket. 1980 körül az akkor induló hazai tömegsport mozgalom fertőzött meg. Elindultam rendezvényeken, majd 22 évesen bejelentkeztem a BEAC-ba Szabó Imréhez. Mit szépítsem, link voltam, ezért 3 év után kirúgott. ’95-ig edzettem és versenyezgettem még a BEAC színeiben és amikor a Világkiállítás miatt ledózerolták a pályánkat, akkor léptem odébb. Az edzésekkel később sem álltam le. Azután 2012-ben Imre bá’ egyszer felvetette, hogy butaságok helyett, most már elkezdhetnék normális edzéseket csinálni, ő segít. Micsoda, hogy én itt, ahol a legtöbb az országban az egy négyzetméterre jutó tehetség? …És 32 év után, ahogy nála új tanítványoknál hagyomány, megint futtatott velem egy 400 métert.

Mik a legélvezetesebb, legfontosabb tapasztalataid a futás terén?
Szeretek a természet „lágy ölén” futni: Normafa, Fenyőgyöngye, ilyesmi. Imádom, amikor egy jó gyepszőnyegen, mezítláb lendületes 120 métereket futok. Ahogy érzem az izmaim játékát és kötöttségek nélkül tudok egyre gyorsabban futni, remek. Bevallom, versenyezni szeretek igazán, az edzésekért kevésbé rajongok.
Ez a versenysport fizikai és morális értelemben nagyon erős tartást ad.

Versenyzőként milyen világbajnoki 9.-nek lenni?
Eufórikus élmény. Pillanatnyilag holt fáradt vagyok. Idegileg és fizikailag is elég megterhelő volt. A 9. helyezéssel messzemenőkig elégedett lehetek, mert ez egy nagyon erős mezőny volt. A 2010-es nyíregyházi szabadtéri veterán EB-n egy korcsoporttal lejjebb, amikor majd’ öt évvel fiatalabbak voltunk, nem kellett ilyen erős idő a döntőhöz. (Akkor, egyébként kiestem)

Most milyen érzéseid voltak a verseny alatt?
Szeretném ezt a kérdést mindkét versenyszámomra vonatkoztatni. A 6 napos VB első két napján 800 m-t és utolsó két napján 1500 m-t futottam. Bár előzetesen borítékolható volt, hogy 800-on nem sok sanszom van és idei legjobbammal(!), simán kiestem, azért én végig bíztam, hogy az 1500 méter teljesen más verseny lesz. 800 m-en kevésnek éreztem magam, ráadásul ez a negatív élmény a VB negyedik napjáig elkísért. (A 800 méter elődöntő után nekem 2 nap szünet volt) Ezután jött az 1500 méteres elődöntő, amely előtt 3 órát aludtam. Ilyen kiélezett szituációban még soha nem tudtam bizonyítani. Így utólag, egyszerűbben: végig haladtam a megtervezett úton, de akkor ez nem tűnt annyira magától értetődőnek. Ami konkrétan a döntőt illeti: a legizgalmasabb az volt benne, hogy 900 m után olyan tartomány-ban futottam, ahol talán soha azelőtt. Korábban ilyenkor rengetegszer kiálltam, feladtam, besétáltam. Nehéz volt átlépni a saját árnyékomat.

Kifejtenéd mit értesz az alatt, hogy 800 m-en kevésnek éreztem magad?
Ezzel a kishitűségemet akartam jellemezni. Miközben az 1500 m-es döntőben viszonylag korán megelőztem három embert, addig 800 m-en erre kísérletet sem tettem. Csak a jóval gyengébb egyéni csúccsal rendelkezők voltak mögöttem.

Melyik versenyrészt élvezted a legjobban?
Az 1500-as döntő első harmadát, amikor „versenyben voltam”, előzgettem. Azután a célegyenesbe fordulás tetszett, bíztattak és valaki azt kiabálta: „még a jó időért fuss!”. Ekkor derengett, hogy ez egy igen erős futás volt.

Hogyan küzdesz meg egy ilyen verseny nyomásával, mi segít abban, hogy hatékonyan kezeld a stresszhelyzeteket?
Sokat agyalok, azután felhívok valakit, hogy megbeszéljük. Szerencsés ember vagyok, mert a beszélgetőpartnerek között olyan is van, akivel harminc éve beszélgetek. Ők régi, vagy még mindig aktív sportolók. Az utóbbi időben hideg vízben is fürödtem, nyugtatja az idegrendszert.

Hogyan értékeled a teljesítményedet?
Az 1500 m maradéktalanul tetszett. Konkrétan 4:48 végét mentem, amit Szabó Imre előre megjósolt. Én előzetesen ennyire jó időre nem gondoltam. A 800 m 1-2 másodperccel gyengébbre sikeredett, de, ha mondjuk 2,7 másodperccel jobbat megyek és ott is döntős vagyok, akkor kizárt a jó 1500 m. Még nem vagyok elég edzett.

Mit teszel, hogy szellemileg is felkészülj egy-egy ilyen versenyre?
Említettem, folyamatosan agyalok, megnézek valami archív anyagot, beszélgetek.

Ennyi kilométerrel a lábaidban, mit mondanál, mégis mi a jó a szenvedésben?
Éveken keresztül kritizáltak, hogy nem tudok szenvedni, nem teszem úgy igazán oda magam. Így nem lesz eredmény. Utóbbi időben próbáltam ezen a téren is javítani.
Parányi kitérő. A II. világháborúban a német katonai kiképzés volt a legjobb. Állandóan brutálisan gyötörték, gyakorlatoztatták őket és jól helyt is álltak. A német sportolóknál is hasonló a helyzet. 800 és 1500 m-es ellenfeleim közül az egyik, a két futás között elindult 3000 m-en, a másik, az 1500 m-es elődöntő előtt 50 perccel, 400 m-en. Ha nem is kerültek dobogóra, de elég jó helyeken végeztek. – Őrültek? –

Mit adtak/adnak, mit jelentenek a csapattársak a felkészülés alatt?
Nekem a „BEAC-izmus” adott nagyon sokat. Ez nem csak egy roppant eredményes szakosztály, hanem egy szellemiség is. Próbáltam felnőni a feladathoz.

Mit tanultál azokból a pillanatokból, amikor teljes erőből versenyzel?
Idáig fejben „túlmisztifikáltam” a dolgokat. Kevés önbizalommal versenyeztem. Most rájöttem, ha a felkészültség maximális erőkifejtéssel párosul, akkor csökkenthető a lemaradás.

Milyen tapasztalatot szűrtél le a világbajnokságból, ami legközelebb segíteni fog?
Tőlünk szerencsésebb nyugati országokban az atlétikának hatalmas presztízse, színvonala van, annyian csinálják és olyan erős a mezőny. De úgy érzem, ha az ember le tudja győzni a csüggedését, akkor hozzá tud erősödni ezekhez a „csoda” atlétákhoz. Pestiesen szólva: „őket is anya szülte”.

Gratulálok és köszönöm a válaszokat!

Bajnai Nóra