Békéscsaba
Hosszú távú Országos Gyalogló Bajnokság
Országos Bajnok Südi Anna , Wolf Sára

 

 

A BEAC gyaloglói ismét bizonyították, hogy szinte minden korosztályban ott vannak a Magyar gyaloglás élvonalában. Nagy várakozással tekintettünk a bajnokság elé, hiszen nagy létszámú csapattal érkeztünk, akik közül többen már évek óta bizonyítják, hogy évről évre fejlődnek, és egyre csodálatosabb eredményeket érnek el. Időközben új versenyzők is érkeztek, akik közül ketten már Országos Bajnoki dobogóra is állhattak, annak az első, illetve harmadik fokára. Szinte olyan, mint a „Fehér holló”, hogy egy bajnokságon az első négy helyezett ugyanazon szakosztályból kerüljön ki. A BEAC-os Ifi lányok mind a négyen maguk mögé utasították az egész mezőnyt. Ez nagy teljesítmény, amihez külön is gratulálunk.

Leány Ifjúsági korosztály:

Südi Anna - Anna életében ez nem egy bajnokság volt a sok közül, mert itt mindenféleképpen nyernie kellett, hogy kijusson a Bakuban megrendezésre kerülő Ifjúsági Olimpia selejtező versenyére. Ráadásul Anna betegeskedett a verseny közeli napokban. Azonban hallatlan akarat erejével leküzdte a betegséget, és a nagy tét sem nyomta agyon. Ezt Bajnoki címénél még inkább igazolja, hogy élete legjobb eredményével egyéni csúcsot ért el. Remek verseny volt, még sok ilyet kívánunk pályafutása alatt.

Benczik Viktória  - Vikinek ez a verseny is sikert hozott, hiszen remek egyéni csúccsal a dobogó 2. helyére állhatott fel. Ebben az esztendőben is számtalan alkalommal bizonyította tehetségét, rátermettségét a gyaloglásra. További szép jövő előtt áll.

Richter Dóra -  A dobogó 3. helyére állhatott fel egyéni csúcsot elérve. Dóra már többszörös Magyar Bajnok, tehetséges, szorgalmas versenyző, aki előtt szintén szép jövő áll.

Rátkai Emese -  Egyéni csúccsal negyedikként érkezett a célba. Nemrég óta gyalogol, így ez a teljesítménye is bizonyította, hogy érdemes a sportággal foglalkoznia. Szorgalma, kitartó, tehetséges versenyző, akinek eredményei folyamatosan javulnak.

Serdülő Újonc kategória:

Wolf Sára -  Sára gyaloglása és versenyzése egyszerűen lenyűgöző, és élmény számba menő. Gyaloglásra született minden porcikájában. Ragyogó versenyző, aki a végső pillanatig küzdve, mindenkit maga mögé utasít. Nagy reményű fiatal, aki amennyiben ezen az úton végig halad, nagyon messzire juthat.

Országos 20 km-es Utánpótlás korosztály:

Haála Villő – Villő nemrég tért vissza a gyaloglók táborába, és Bajnoki 3 helyezésével, valamint egyéni csúcsával reméljük számára is egyértelművé vált, hogy komoly eredményeket érhet el az elkövetkezendő években a felnőtt mezőnyben is. Villő kiváló technikával gyalogolva már sokszor megmutatta tehetségét, szorgalmát, és elhivatottságát.

Serdülő lányok:

Molnár Orsolya -  Orsikából Orsolya lett, eredményei évről évre javulnak, ennek újabb állomása a békéscsabai egyéni csúccsal elért Bajnoki bronzérem. További céltudatosságával, kitartásával még sokszor fog megörvendeztetni minket.

Serdülő fiúk:

Dani András – Először állhatott fel Országos Bajnoki dobogóra, a bronzérem mellé egyéni csúcs is párosult, amely reméljük meggyőzi arról, hogy érdemes tovább folytatnia, mert benne van a lehetőség, hogy jó gyalogló legyen.

Dani Péter -  Ezen a versenyen egyéni csúccsal az 5 helyen végzett, amely szintén nagyon szép teljesítmény. Ritka az, amikor két testvér egymás ellen küzd. Az Ő esetükben ez egy nemes küzdelem, és mindig győzzön az akkori jobb. Szerintem Ők sarkallni fogják egymást a minél jobb eredmények elérésére.

Gyerek korcsoport:

Pápai Tekla -  Ezüst érmet szerzett egyéni csúccsal, ami egy bajnokságon különösen szép teljesítmény.
Jakab Marci – Egyéni csúccsal negyedikként érkezett célba, evvel bizonyítva, hogy érdemes a sportágat tovább csinálnia.
Végvári Levente – Egyéni csúccsal ötödikként érkezett a célba. További pályafutásához sok kitartást kívánunk.

Junior lányok:
Haála Hanga – Hosszú kihagyás után 4 helyezettként érkezett a célba, amihez gratulálunk.

Gerendási István