Hat dobogós helyezés
Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokság

 


Előző hétvégén került sor a minden évben megrendezett, elsősorban egyetemisták és főiskolások versenye, a MEFOB. Az előző évekkel ellentétben, idén szerencsére nem ez volt a szezon első versenye, így már több megmérettetésen is részt vettünk a hétvége előtt.

Szombaton 5 óra után rajtolt a női 1500m, ahol meglepően sok versenyző állt rajthoz. A mezőnyt ismerve, tudtuk, hogy nem kell nagy harcra számítani, ezért a legnagyobb kihívónk, legfőképp nekem, az óra volt. A verseny előtt megbeszéltük, hogy Zsani áll előre és vezet egy egyenletes tempót. Az idő éppen ideális volt, nem volt már annyira meleg, a szél sem fújt. Néhány körön keresztül még többen tartották velünk az iramot, de a végére csak ketten maradtunk. Megnyugtató volt Zsani mögött futni, hiszen már edzéseken nagyon jól összeszoktunk, tudtam, hogy a vezetésével jó időt futhatok. Az utolsó 200m-ig együtt is maradtunk, végül Zsani egy magabiztos ritmusváltással 4:32,26-os idei második legjobb eredményével megnyerte a versenyszámot. Én a dobogó második fokára állhattam fel az eredményhirdetésen,  egyéni legjobbamat megjavítva 7 másodperccel, 4:33,96-os idővel értem célba. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni Zsaninak a segítséget!

Vasárnap a már megszokott időrend szerint, 12.30-kor kezdődött a női 800m-es síkfutás időfutama és egyben döntője. A 2 körös verseny már több izgalmat tartogatott a versenyzők, illetve a nézők számára egyaránt. A nevezéseket és az idei eredményeket tekintve erős futásra számítottunk. A tervezett rajthoz képest sajnos némi csúszással indultunk el a meghibásodott időmérő rendszer miatt, azonban szerencsére ez senkinek nem szegte kedvét. Aradi Bernadett a bevágás után az élre állt és végig jó iramot diktált a 800m alatt. Zsanival 720 méterig tartottuk a tempót, végül az utolsó 80 méteren kicsit lemaradva a 2., illetve a 3. helyen értünk célba, 2:11,15 és 2:11,54-es időeredménnyel. Fanni 550 méterig szorosan mögöttünk futott, majd néhány méterrel lemaradva, 2:14,93-as idővel futott át a célvonalon.

A kétnapos verseny utolsó előtti versenyszáma  a férfi 5000m volt, ahol Csere Gazsi képviselte az ELTE és egyesületünk színeit. Farkas Dáriusszal váltott vezetésben, 3 perc körüli 1000 métereket futva, erős iramot diktáltak. Az utolsó 1000 méterre a többi versenyzőtől jócskán ellépve, egyre gyorsuló tempóban közeledtek a verseny végéhez. Dárius 600 méterrel a cél előtt nagy ritmusváltással az élre állt, Gazsi jól reagált ellenfele korán elindított hajrájára, végül a 2. helyen, 14:56,19-es eredménnyel ért célba.

A nap zárásaként, Fanni egyeteme 4x400 méteres váltójában, harmadik emberként erősítette csapatát. A második helyen kapva a botot, a debreceni csapat mögött alig lemaradva, 60 másodperces 400 métert futott. Jó futásának nagyban köszönhető, hogy az ELTE női váltója a 2. helyen ért célba.

Ezúton is szeretnék gratulálni a hétvégén rajthoz állt BEAC-os atlétáknak, valamint további sikereket kívánok mindenkinek!

Pernesz Zsófia