Első évem a BEAC-ban


Négy év kihagyás után (amikor egyáltalán nem indultam versenyeken) 2012. nyarán kezdtem újra komolyabban futni. A következő évben már többen nyüstöltek, hogy keressek magamnak edzőt, jobban fejlődnék. Én mindig is magányos futó voltam, büszke az önállóságomra. Viszont régi álmom már, hogy megdöntsem 1998-ban felállított maratoni egyéni csúcsomat, eddig sehogy sem sikerült. Ezért egy cikk olvasása nyomán, további több hónap vívódás után tavaly nyáron felhívtam a cikk szereplőjét, bizonyos Szabó Imrét, a BEAC edzőjét, hogy beszélgethetnénk-e, adna-e pár tanácsot a nagy célomhoz.

Nagy nehezen megbeszéltünk egy személyes találkozót, ahol az első perctől éreztem, hogy komolyan vesz. Addigra már egy éve jártam szerdánként a Nike Futóklubba, ahol lehetett kérdezni az edzőket, de egyikük sem ment tovább néhány általános tanácsnál. Imre bácsi pedig először is alaposan kikérdezett minden eredményemről, minden edzési szokásomról. Aztán futtatott velem pár kört könnyen, úgy láttam, oda se figyel. Majd pár 100 métert lendületesen is kellett futnom. Közben rengetegen álltak körülötte, folyamatosan beszélt valakivel. Azonban amikor befejeztem, kiderült, hogy mégis nézett, mert így szólt: „Nagyon jó a mozgásod. Sokkal több van benned, mint amit az eddig eredményeid mutatnak. Nem tudsz minden nap lejárni?” Elájultam magamtól, gondoltam, én vagyok az elrejtett drágakő, aki csak azért nem nyert eddig olimpiát, mert nem volt, aki felfedezze. (Azóta persze sokszor hallottam a fenti mondatokat újoncoknak címezve.)

Továbbra sem akartam feladni a függetlenségemet, ezért kezdtem terelni, hogy nem olyan könnyű ide bejutni, a portán most is alig akartak beengedni bérlet nélkül. Mire Imre bácsi: „Mondd azt, hogy a BEAC Atlétikához tartozol. Majd beírlak.” De még ezután sem álltam kötélnek, mert Imre bácsi elmondta, hogy heti hat edzés van, ebből öt hétköznaponként délután, résztávok kedden és csütörtökön, pont abban az időben, amikor én a munkám miatt a legkevésbé érek rá. Ezeket többször el is mondtam neki, mindig úgy tűnt, elfogadja, aztán persze újra és újra megkérdezte: „Akkor holnap tudsz jönni?” J Nem is értettem, miért erőlteti ennyire, hiszen tudtam, hogy országos bajnokokat edz, én meg csak egy túlkoros amatőr vagyok, aki sose fog neki érmeket hozni. Végül egy este leültetett maga mellé és elém tett egy aláírt, lepecsételt kék könyvet és egy adatlapot, hogy ha gondolom, töltsem ki. Akkor még egyszer alaposan átbeszéltük, hogy mi az, amit tudok vállalni, Imre bácsi elfogadta, én pedig másnap, augusztus 8-án aláírtam a kék könyvet és visszahoztam az adatlapot.

A tavalyi maratoni, bár jobban sikerült, mint a tavalyelőtti, csúnya kudarc volt, nemcsak a verseny eredménye miatt, de a megelőző edzések okozta gyötrelmek miatt is. Nem csiszolódtunk még össze, Imre bácsi se tudta, mit bírok, én sem bírtam feladni az önállóságomat (önfejűségemet). A verseny után hetekig búskomorságban voltam, és bár a futást soha nem bírnám kudarc miatt abbahagyni, elvesztettem a lelkesedésemet a rekorddöntés iránt. Több rövidebb távú versenyen viszont elindultam, már tavaly ősszel sikerélmény volt a hegyi-terep OB nyílt futamán (6 km) várakozásomhoz képesti sokkal jobb időm. Télen megint jöttek a sérülések, betegségek, gyötrődés, aztán tavasszal a Vivicittán egyéni csúcs sikerült félmaratonin, messze jobb eredménnyel, mint amire számítottam. Mellette több kisebb versenyen indultam, háromszor hoztam érmet is. Ezek számomra merőben új élmények voltak, korábban el sem tudtam képzelni ilyesmit (és nem is ambicionáltam).

Az életemben egy hete jelentős változás állt be, ami az atlétika gyakorlására is hatással lesz. Nagyjából azt jelenti, hogy vasárnap rendezett versenyen soha többé nem tudok indulni és még kevesebbet tudok rendes időben edzeni, sőt, jó eséllyel el is kell költöznöm. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy első évem a BEAC-ban az utolsó is volt. Ki persze nem lépek, de tudom, mivel jár, ha nem járok le a pályára. 

Köszönöm az edzőtársaknak, hogy befogadtak, bár nem sokat edzettünk együtt, nagyon szép élményekkel gazdagodtam és sokat fejlődtem ebben az évben! A futást ezután sem fogom abbahagyni, ennek akkor is van értelme, ha nem versenyen és elit atléták között gyakorolja az ember.


Erdős Attila