Jeruzsálem Maraton 2015

 

Idén – immáron harmadik alkalommal is abban a nagy megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a versenyszezont a csodálatos Jeruzsálem Maratonon kezdhettem meg, ahol a BEAC mellett hivatalosan is képviselhetem Magyarországot, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítványt és a Hit Gyülekezetét. 2013-ban az 5. helyen végeztem, tavaly pedig 2. lettem a 10 km-es távon. Most egy újabb ezüstérmet sikerült szereznem, aminek nagyon örülök, hiszen ez több szempontból is egy értékesebb második helyezés. Az előzmények egészen hasonlóak voltak, ugyanis a közvetlen felkészülésemet most is hátráltatta egy hirtelen jött sérülés. Egy bő hétig „csökkentett üzemmódban” tudtam csak edzeni, ezért másokkal együtt sokat imádkoztunk a javulásért, ami hála az Úrnak még időben bekövetkezett. A verseny előtti hetet már stabilan, színvonalasan tudtam végigfutni. A verseny teljesítése pedig a helyezésbeli ismétlés ellenére mindenképpen fényesebb képet mutat, hiszen most erősebb mezőnyben kellett helyt állnom: Az első 13 befutó között 10 etióp is volt, akik közül négyen kifejezetten „veszélyesek” voltak. Emellett a tavalyi időmhöz képest 40 másodpercet javítottam, ami ezen a szinten azért meghatározó előrelépés (a tavalyi időmmel egyébként idén csak az 5. lehettem volna).

A rajtolás idén is nagy verekedéssel járt, majd hamar elhelyezkedtem az élbolyban. Habár nem volt túlságosan erős a kezdés, az első 3 kilométer mégis rosszul esett. Valahogy nehezen kaptam el a ritmust ezen a terepen, pedig mostanában azért párszor edzettem emelkedőkön is. Itt még öten futottunk egy bolyban és nem igazán láttam, hogy lesz-e reális esélyem a dobogóra, ugyanis elég szívósan szaladtak az etiópok az emelkedőkön. 4 km környékén a tavalyi győztes ellépett, a többiek pedig nem igazán erőltették a felzárkózást, amiből arra következtettem, hogy mégsem olyan veszélyesek. A Jaffa-kapu előtti emelkedőn éreztem egy áttörést. Sikerült a kezdeti fáradtságot kipihennem és végre újult erővel tudtam lépkedni. Ezen az emelkedőn még úgy éreztem, hogy akár fel is tudnék futni az első helyezettre, de inkább egy tartalékosabb taktikát választottam, mert nem akartam egy kockázatos akcióval veszélybe sodorni a dobogós lehetőségemet (ugyebár öten „pályáztunk” a dobogóra). Az óvárosi részen kifejezetten könnyedén mentünk - úgy tűnt, hogy a többi etiópnak is szüksége van egy kis szusszanásra…

Ezután következett egy hosszú lejtő, ahol az egyik ellenfelem különösen gyors iramot vett fel, de közben láthatóan lihegett is. Aztán jöttek a kemény emelkedős szakaszok, ahol meglepetésemre a többiek jobban el kezdtek fáradni, én pedig szinte vissza is fogtam magam. Ez nagy örömmel töltött el, hiszen ezzel egyértelművé vált az, hogy nemcsak egyszerűen „partiban vagyok”, de tulajdonképpen a második helyezésre nekem van a legnagyobb esélyem. A 7. kilométer környékén el is léptem a mezőnytől, továbbá az előnyömet is jócskán meg tudtam növelni. Körülbelül másfél kilométerrel a vége előtt arra lettem figyelmes, hogy az első helyezett már nem 150 méterrel fut előttem, hanem csak olyan 60 méterrel. Egészen jó állapotban voltam, ezért megfordult a fejemben, hogy akár még az aranyért is harcba szállhatnék. Idén egyébként az utolsó pár kilométer jóval gyorsabban telt el, sőt a végén még azt hittem, hogy egy plusz emelkedő is lesz. Aztán hirtelen meglepődtem, mikor kiértünk a közel egy kilométeres lankára, ami már a célegyenesbe torkollik. Kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy a közönség rögtön utánam is tapsol a versenyzőknek, ami elég gyanús volt. Hátrapillantottam, és láttam, hogy kb. 30 méterre utánam két etióp is vágtázik… Valószínűleg az iménti lejtőkön faragták le a hátrányukat. Kellemetlenül ért a helyzet, de már nem volt sok hátra és Hála Istennek még tartalék erőm is maradt, ezért az utolsó 600 méteren sikerült egy kemény hajrázással bebiztosítanom a második helyezésemet, sőt az első helyezett mögött mindössze 7 másodperccel érkeztem be. Az időm egyébként 32:07 lett, ami így 180 méter szintemelkedés mellett elég korrekt. Természetesen nagyon örültem a célba érkezéskor, mert ez egy igazán nagy küzdelem volt, ami az elején keservesen indult, végül pedig fényesen végződött. Hálát adok Istennek ezért a csodaszereplésért és köszönöm az edzőmnek Szabó Imrének a felkészítést, továbbá mindenkinek, aki bármilyen módon támogatott, szurkolt! Tényleg éreztem, hogy ebben a teljesítményben még sokan benne vannak. Két hét múlva folytatódik a versenysorozat, ezúttal Berlinben szeretnék egy jó félmaratonnal gazdagodni.

Csere Gáspár