Első versenyem a BEAC színeiben

 

Minden évben december 31-én délelőtt rendezik Sopronban a szilveszteri futóversenyt. Az utóbbi években szokássá vált, hogy elindulok rajta, Imre bácsi engedélyével nem szakadt meg a sorozat 2015-ben sem, így ezen a versenyen vettem részt hivatalosan először BEACosként. Erre a napra a tél is megérkezett. A hőmérő higanyszála először maradt napközben is fagypont alatt, a délelőtti órákban -4 °C-ot mértem. A hőérzetet tovább csökkentette a közepesen erős szél (hozzáteszem, 2014-ben -8 °C volt).
A versenynek a Soproni-hegység lábánál vezető Lővér körút adott otthont. Habár a pálya hosszát senki nem tudja pontosan (tudomásom szerint mértek már 5,3-5,6 km között mindenfélét), minden soproni futó ismeri és futott rajta. A környék már-már kultikussá vált pályáján régebben kétkörös versenyeket rendeztek, a pályacsúcsok is ezekből az időkből származnak: egy körön 17.04 (Lantos Zoltán), két körön 34.30 (Tama Imre). Nehezítő körülmény a legmagasabb és legalacsonyabb pont közötti, több, mint 60 méteres szintkülönbség, de az igazi nehézséget az okozza, hogy először hosszan lefelé kell futni, ami kikészíti a combokat, majd egy rövid sík rész után kezdődik az emelkedő, egészen a célig.

A verseny idén az uszoda parkolójából indult, nem a körútról, körülbelül 20-25 méterrel meghosszabbítva és egy éles balkanyarral nehezítve a távot. Előzetesen a tavalyi egyéni csúcsom (18.15) megdöntését tűztem ki célul. Az első pár száz méter emelkedik, majd ezután kezdődik a 3 km-ig tartó lépcsőzetes lejtmenet. Az elején nem éreztem a könnyedséget a mozgásomban, az első 2 km-en a lejtő dacára sem, a szembeszélnek köszönhetően. Ezután aztán sikerült kilazulni és megtalálni a megfelelő tempót a legmeredekebb kilométerhez és az azt követő sík szakaszhoz. Ennek a végén a felvezető rendőrautó mögül fel kellett futnom a járdára, mivel az út ezen szakaszát egy alul-felüljáró rendszer zárja le, ahol nem lehet futni. Itt kezdődik az emelkedő. A lejtő megtette a hatását, ahogy elkezdett meredekedni az út, újra nem esett könnyedén a mozgás, de pár száz méterrel később sikerült megtalálnom itt is a megfelelő ritmust és jó tempóban haladtam felfelé. Habár meg volt a lehetőségem, hogy újra az úttesten fussak, a járdán maradtam, ami utólag rossz döntésnek bizonyult. 500 méterrel a cél előtt a járda aszfaltja nagyon töredezetté válik egy jó 50 méter hosszan, ami meg is fogta a lábamat. Kellett némi idő, amíg újra visszarázódtam a tempóba, de ekkor már nem volt sok hátra, végül 18.21-es idővel értem célba.

Az egyéni csúcs elérését úgy gondolom a kicsit hosszabb táv, a hidegebb időjárás, a szél, és az okozta, hogy a végén a járdán maradtam. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, jó futással sikerült megnyernem a versenyt, a magabiztosság hiánya annak a számlájára írható, hogy a résztávos edzéseket nem kint, hanem a SYMA csarnokban csináljuk, ezért elszoktam a hidegben való kemény futástól (és kicsit a szintkülönbségektől is). Az időeredmény önbizalmat ad számomra, hogy 2016-ban immár a BEAC színeiben, jó eredményeket érjek el.


Koch Domonkos