Csere Gáspár pályacsúccsal győzött félmaratonon–

„szeresd a várost, éljen a város” – Vivicittá 2016 2. nap.

A Vivicittá futómozgalom 1984-ben indult Olaszországban azzal a céllal, hogy a résztvevők futásukkal felhívják a figyelmet a városuk értékeire. Budapest 1986-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, és a tapasztalat alapján nem hiába, mert a Vivicittá évről évre egyre több versenyzőt számlál és mozgat meg; idővel egyre többen látják be, hogy néha talán nincs is jobb, mint nyíló virágillatban, futva pásztázni végig a világörökség részeit, autózajtól, hétköznapiságtól mentesen.Ki gondolná például, hogy több, mint húszezer résztvevő, 2 nap során, ráadásul futva, békésen megfér együtt a Margit szigeten egy fővárosban, és kivételesen nem tüntetés alkalmával történik ez?Ez önmagában ünnep, különösen, ha figyelembe vesszük a sportesemény integratív erejét; a fogyatékkal élő, pl.mozgássérült, kerekesszékes, vak sportolók magas részvételi arányát.

A BEAC atlétája, Csere Gáspár, a félmaratoni táv háromszoros, utánpótlás magyar bajnoka, aki tavaly Berlinben teljesítette az olimpiai szintet maratoni futásban szintén részt vett és remekelt a Vivicittán; könnyed, harmonikus mozgással, inspiratív futással, három perces előnyre tett szert mezőnyében és a verseny jelentős része során gyakorlatilag egyedül futva, 1:07.32 -es idővel, fölényes győzelemmel ért célba.

Félmaratonon a nőknél a BEAC - osok (az ember könnyen eljátszadozik a gondolattal, hogy melyik megjelölés az igazabb fekete fehérek, vagy fehér feketék ?) közül Bíróné Molnár Valéria komoly egyéni csúccsal (1:24:10) ezüst, Ferenc Kata(1:24:53) bronz érmet szerzett.

A szeles, félmaratoni pálya kihívásokkal tűzdelt kilométereit teljesítette Végvári Ádám, Erdős Attila és Ruzsa Gábor is.

A nagyszabású, tavaszköszöntő utcai  futóverseny 7 kilométeres számában indult Koch Domonkos (2. helyezés!), valamint Pernesz Zsófi és Ohn Kinga, akik a 4. és 5. helyeket szerezték meg. A 10 kilométeres versenyben Hargitai András a 8. helyen futott be Magyarország legnépesebb utcai futóversenyén.

Minden versenyzőnek gratulálunk!

Bajnai Nóra