Gerendási és Kenesei felnõtt magyar bajnok

 

A hétvégi felnõtt országos bajnokság szép sikereket hozott a BEAC-os atléták számára.

Az elsõ bajnoki címet Gerendási Eszter gyûjtötte be háromezer méteres gyaloglásban egy nagyon meggyõzõ, kemény iramú versenyben (12:46,43). Eszter új egyéni csúcsa egyben új SYMA csarnok csúcs. Többszörös válogatott gyaloglónk így látta a versenyt:
Az elsõ ezer méter nagyjából ugyanolyan volt, mint két éve, de közel nem vett ki annyi energiát belõlem, mint akkor. A táv további kétharmadában nem éreztem semmit, csak nagyon keményen köröztem. Megnyugtató volt a tudat, hogy meg fogom nyerni a versenyt, és ezért tudtam figyelni a mozgásomra. Mindenesetre nem gondoltam, hogy ilyen jó idõt fogok menni, ezért nagyon örülök!


A másik bajnoki címet egy órával késõbb Kenesei Zsanett nyerte 800 méteren. Õ ekképp számolt be a versenyrõl:
– A tegnapi ezerötszáz után semmiféle fáradtságot nem éreztem, így teher nélkül tudtam futni ezt a mai négy kört. Az elsõ métertõl kezdve figyeltem a potenciális ellenfeleket, s mikor tempót váltottak, mentem velük. Csak az utolsó ötven méteren éreztem, hogy biztosan meglesz az elsõ hely. Külön öröm számomra, hogy utoljára BEAC-os futónõ negyvenöt éve nyert bajnokságot (méghozzá nem más, mint Nagy Zsuzsa!), s most végre a nyomdokaiba léphettem.


A dobogó második fokára állhatott fel Kriván Berta a tizenöt körös gyaloglószámban. Õ így nyilatkozott a versenyrõl:
– Kissé hátráltatott a verseny alatt a betegség miatti egy hét kihagyás, emellett nagyon izgultam is a verseny elõtti héten, ezért biztonsági versenyzésre törekedtem. Az utolsó kilométerre így is elfáradtam. Imre bá (Szabó Imre, edzõ) szerencsére levette a vállamról az utánpótlás csúcskísérlet terhét, így már tudtam, hogy nincs nagy tétje a versenynek, mert második helynél hátrébb nem leszek. Összességében természetesen örülök az eredményemnek.


Perjés Fanni, a nõi 800 méter ötödik helyezettje a következõképp értékelte versenyét:
– Megpróbáltam teljes erõbedobással lefutni ezt a négy kört, ami az idõeredmény szempontjából nem teljesen sikerült. Sokszor bezártak és sok volt a tempóváltás a környékemen így nem volt egy ideális versenyhelyzet. Nem futottam ki magam, de pozitívan tekintek elõre a jövõ heti korosztályos bajnokság felé.

Vasárnap szintén nyolcszáz méteren izgalmas versenyt hozott a férfiak versenye is. Az elsõ futamban rajtolt mindkét BEAC-os résztvevõnk, Sándor Krisztián és Dohoczki Tamás is. Mindkét fiú elszántan vetette magát a küzdelembe, s ez meg is hozta gyümölcsét egy kettõs futamgyõzelem formájában (Összesítésben Krisztián a hatodik, Tamás pedig a hetedik helyen végzett). Nem elhanyagolandó tény, hogy mindketten abszolút egyéni csúccsal értek át a célvonalon.


Háromezer méteren Dani Áron az öldöklõ iramban a táv feléig hajszolta magát, ám ekkor sajnos a három évvel ezelõtti történelem megismételte magát, s inkább feladta a versenyt, mivel felkészültsége még nem tette lehetõvé egy ilyen durva tempójú verseny méltóságteljesen való végigfutását. De mint tudjuk, Áron a következõ évben fölényesen nyerte a korosztályos bajnokságot…
Ferenc Kata pedig szépen, egyenletes tempóban, a kismaratoni bajnokságra való készülés jegyében teljesítette a háromezret.

Sprintereink közül Torma Evelin idei legjobb idejével (8,31 mp) jutott a B döntõbe, ahol azonban egy kevésbé jól sikerült rajtott követõen nem tudta az élen befejezni a futamot. Bende Imre a 60 m elõfutambából 7,34 mp-es idõvel jutott a "B"döntõbe, ahol 7,28 mp-es új egyéni csúcsot vágtázott. Imi a 200 méteres síkfutásban elért 23,65 mp-es idejével szintén megjavította egyéni legjobbját és a 9. helyen végzett. Csuhai Péter a mezõny legfiatalabjaként szintén a 60 méter "B" döntõjébe került, ahol azonban egy szerencsétlen sérülés miatt nem tudta a maximumot nyújtani. Reméljük mihamarabb felépül!


 

Gratulálunk minden indulónak!