Debrecenbe kéne menni…

 


A tavalyi, 115. Felnőtt Magyar Bajnokság alapvetően sikeresnek volt mondható, de mégis kis csalódást hagyott bennem maga után a debreceni futás. Az a 48 század… Tegnap reggel azonban egészen más érzésekkel ültem be a kocsiba édesanyám mellé, hogy délig „meghódítsuk” az Észak-Alföldet. Ez egyébiránt meglehetősen gyorsan sikerült is, köszönhetően anyukám mindenféle női sztereotípiát meghazudtolóan hatékony és élvezetes autóvezetési stílusának.

Ezen a hétvégén rendezték ugyanis a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságot, amin idén még ugyan versenyen kívül indultunk Perjés Fannival (továbbiakban Fanni) és Balog Evelinnel (továbbiakban Evelin), de jövőre én már – reményeim szerint – az ELTE hallgatójaként a bajnoki címért is indulhatok.

Az  egyébként meglehetősen atléta- és teljesítménygyilkos időrendnek megfelelően (10 és 2 óra közt folytak a versenyek, ami egy „ideálisan” kiválasztott májusi napon 32°C-os levegő és közel 50°C-os rekortán hőmérsékletet jelent – ahogy ez meg is történt tegnap) dél előtt néhány perccel melegíteni kezdtünk az állatkert és vidámpark tőszomszédságában fekvő Gyulai István Atlétika Stadion körül.

A call roomból a bevezetés kissé körülményesre sikeredett, így maradt nagyjából 10 percünk repülőzni, de a már említett embert próbáló időjárási viszonyok miatt ez nem is volt akkora hátrány. Imre bácsi (Szabó Imre, mindhármunk edzője) kiadta az utolsó instrukciókat, aztán felsorakoztunk a rajthoz.



És ahogy lenni szokott, eldördült a pisztoly. Megindultak a karok, lábak, felgyorsultak a szívritmusok, és az első 200 méter megtétele után lényegében mindhárman nagyon jó pozícióban voltunk. Fannival fej-fej mellett fordultunk a célegyenesbe a 4-5. helyen futva az élbolyban, édesapja elmaradhatatlan szurkolásától kísérve hagytuk el a táv felét. A túlsó egyenesbe érve az „irammenők” kezdtek lemorzsolódni, felfutottam nagy riválisom, a sokszoros felnőtt magyar bajnok Ikarusos futó mellé, és egymás idegeit szaggatva kezdtük meg az utolsó 200 métert. Fanni szorosan a nyomunkban, egyéni csúcs közeli időt ígérő tempóban jött velünk. A célegyenesre fordulva megindítottam a hajrát, összpontosítottam, hogy ne essen szét a mozgásom, és végül elsőként értem át a célvonalon. Fanni is kiválóan összefogta a mozgását a végére, s bár az egyetemi bajnokságáért küzdő debreceni lány kevéssel lehajrázta, ő is idei legjobbjával, a 4. helyen ért célba.

Evelin pedig fiatal kora ellenére (ő nemhogy egyetemista, de még középiskolás korban sincs) a 8. helyen ért célba a 13 fős felnőtt mezőnyben, s bár számára ez egyáltalán nem volt ideális verseny az iramot illetően, mégis, szabadtéri egyéni csúcsot ért el.
Meg kell említenem még Gyurcsó Gergőt, aki a SZIE 4x400 méteres váltójában kiváló részidővel adta a váltóbotot a váltójuk 3. tagjának.


Kenesei Zsanett