U18-as Válogatott Viadal

 

Csak ma írtam meg a beszámolót, mert tegnap még emésztenem kellett a történteket, hiszen nagyon új volt ez az élmény. Erős érzelmek kavarogtak bennem. Annál is inkább, mivel Veszprémben indult az én sportkarrierem is, 1971-ben. Éppen 40 éve, ezen a pályán nyertem megyei diákolimpiát és figyelt fel rám a BAKONY VEGYÉSZ edzője. 1972-ben itt lettem aranyjelvényes atléta,1973-ban fedettpályás ifi távolugró csúcstartó és 1973-74-ben Veszprém megye legeredményesebb ifjúsági sportolója. A veszprémi pálya számomra sokáig az otthonom is volt, hiszen sokkal több időt töltöttem ott, mint otthon. Sok kemény edzést csináltam végig, sok izzadságcseppem hullott az akkor még salakos pályára, de utólag is azt mondom megérte. Mindent a sportnak köszönhetek.Csak ennyi röviden, ami mindig felkavar, ha Veszprémben járok.

Azt csak álmomban reméltem, hogy Csuhai Péter tanítványom jól szerepel, mert a keddi edzésen már hatalmas egyéni csúcsokat futott, és ez sejtetni engedte, hogy valami nagy dologra készül hétvégén.

A verseny ideje alatt kellemes meleg, napsütéses idő, de kavargó szél volt a jellemző. Szinte kiszámíthatatlan, mivel a pályán szélcsatornák szoktak kialakulni. Ez most is bebizonyosodott, hiszen a távolugrók és a sprinterek egyirányba versenyeztek mégis egyik helyen ellenszél, másikon kellemes hátszél volt. De végül most nekünk kedvezett "szélúrfi". A 100m ideje alatt éppen a megengedett 2m/s -os hátszelet regisztráltak. Péter 100 méteren elért 10,86 mp-es kiváló ideje, így hiteles, ezzel a cseh fiú mögött a 2. lett. Mintha csak 60 m-nél eszmélt volna, hogy talán nyerhet is, de 100m-en ez már késő volt. A cseh fiú is óriási egyéni csúcsot futott 10,63 mp-el. Már előtte is jóval jobb ideje volt (10,75mp), mint Petinek és talán ez zavarhatta meg. Csak későn hitte
el, hogy nyerhet is. Most azt mondom kár, hogy nem 120m volt a táv.

Szóval nagyon belelkesedett az egész csapat, mert sorra jöttek a győztes magyar fiatalok és egyéni csúcsok. Mire a váltóra sor
került, már nagy fölénnyel vezetett mindkét csapatunk. Ekkor bemondták, hogy Pásztor Bence kétszer is megjavította a korosztályos világcsúcsot kalapácsvetésben. Ezután következett a vágtaváltó.

A fiúk már nagyon az "A" szintre koncentráltak, hiszen egyéniben a kavargó szél miatt minden versenyzőnek egy két tizedre volt az "A" szintes eredmény. Aztán elrajtolt Cseresznyés Bálint és érezni lehetett a hatalmas feszültséget. Peti nagyon jól megindult, jól váltottak, de belerogyott a második harmadik lépésbe. Azt hittem orra esik. Majd ugyanez mégegyszer. Nagyon megijedtem, de az ideje így is óriási, 22.mp-en belüli lett. Bartha Dáviddal is kicsit gyatrán sikerült a váltás, viszont Ő is hatalmasat futott. 4.emberünk Móricz Bálint 48mp-es futása káprázatos volt. Ekkor már tudni lehetett megcsinálták az "A"szintet a Világbajnokságra. Óriási eredmény, alig maradtak el a Magyar Csúcstól!1:54,57 mp!!! Csodálatos befejezése volt a viadalnak!

Óriási élmény volt ez a nap! Még ma is nehezen tudom elhinni, hogy ott lehet Peti a VB-én, LILLE-ben. MASZ  költségen, remélem.
Természetesen azért az éremnek van egy másik oldala is. Ehhez még meg kell nyerni a magyar bajnokságot a 100 vagy 200 m valamelyikén. Ezt egyébként nem tartom egészen "fair" dolognak, mert ha ez a csapat harcolta ki a kijutást, akkor ezt a csapatot kellene indítani, de ez már egy másik történet. Petit az elmúlt másfél évben nem verte meg egyetlen korosztályos társa sem, mégis még mindig bizonyítania kell, hogy utazhasson? Elkeserítőnek tartom és egyszerűen felháborítónak. Az elszántsága viszont óriási. Ma azt mondta a Budapest Bajnokságot szemlélve:
- Ica néni! Megcsinálom az "A" szintet és akkor nem tudnak kihagyni semmiképpen a csapatból.
- Úgy legyen Peti fiam - csak ennyit tudtam rá mondani.

A viadal előtt egyébként azt mondta 10,90-en belül szeretne futni. Megcsinálta. Remélem ezután is állja a szavát! Én hiszek benne. Hiszek Neki.


Bocsánat a hosszú érzelemkitörésért,de nagyon kikívánkoztak ezek a sorok.

A Budapest Felnőtt Bajnokságon egyéni csúcsokat futottak még
MESKÓ MÁRK    110m gáton 16,82 mp egyéni csúcs
SZÜCS RICSI      100m 12,15 mp egyéni csúcs és 200m  24,75 mp
BENDE IMRE      100m 11,39 mp egyéni csúcs,és 200 m 23,42 mp


Németh Ilona