Búcsúzik a BEAC Atlétikai Szakosztálya Imre Lászlótól a BEAC egykori kiváló gerelyhajítójától, valamint vezetõedzõjétõl

 

 

Az elmúlt héten megdöbbentõ hírt kaptunk. 59. évében elhunyt Imre László, aki sporttársként és barátként a BEAC nagy családjához tartozott, és tartozni fog örökké.

Laci barátunk egy olyan egyesülethez került, melynek a színe fekete és fehér. A fehér szín a tisztaságot, a születést jelképezi, a fekete pedig a gyászt, és az elmúlást. Az elmúlt 2 évben olyan sporttársakat veszítettünk el fiatalon, mint Dr. Nyerges Mihály, Farkas Balázs, és most Imre László. Egyszerûen felfoghatatlan, hogy miért pont õk, akik még nagyon sokat tehettek volna imádott sportágukért, az atlétikáért. Laci barátunk 1968-ban fiatal gyerekként került le a BEAC pályára, ahol beleszeretett a gerelyhajításba. Elsõ edzõje Szatmári Aba volt. Nekünk akkori gyerekeknek nem kellett példaképeket keresnünk, mivel õk ott voltak közöttünk a BEAC legendás atlétái. Laci számára Erdélyi György, a kiváló gerelyhajító, megszállott sportember kijelölte a további utat. A fiatal gyerekbõl az évek során felnõtt ember lett, akinek eredményei folyamatosan javultak, és egyre inkább beleásta magát a gerelyhajítás tudományába. Ehhez hasonló volt zenei érdeklõdése és felkészültsége. Ragyogó, speciális humora volt, amivel sokszor a nehéz edzés munkát oldotta, és vidámmá tett mindnyájunkat.

A középiskola elvégzése után egyenes út vezetett a Testnevelési Fõiskolára, ahol lediplomázott. A gerely kezébõl pár centi híján a 80 méteres szalagnál fúródott a földbe, ez volt élete legnagyobb eredménye. Utánpótlás Válogatott atléta volt a BEAC színeiben. Testnevelési Fõiskolás évei alatt a TF csapatával Országos Bajnok lett, valamint Országos csúcstartó. Kulcsár Gergely a világ gerelyhajításának egyik legnagyobb alakja lett az edzõje. Lacinak és az akkori összes gerelyhajítónak minden edzés, és verseny ünnepnapot jelentett. Nem véletlen, hogy a magyar gerelyhajítás mindenek fölött állt.

Versenyzõi pályafutását követõen edzõként dolgozott szeretett sportágában ugyanolyan megszállottként, és ellentmondást nem tûrõen, mint versenyzõ korában. Edzõként is kiváló eredményeket ért el tanítványaival, többek között Csíder Istvánnal, valamint Rockenbauer Nórával, és még sok versenyzõvel egyaránt. Senki nem lehet próféta saját hazájában, ennek következtében külföldre kényszerült edzõi munkát végezni Katarba. Idehaza nem használták azt a kimagasló tudását, amelyet a gerelyhajítás jelentett. Számunkra mindig nagy öröm volt, amikor hazajött, és találkoztunk ott folytatva a beszélgetést, amelyet akár egy évvel ezelõtt elkezdtünk. Természetesen ez elsõsorban az atlétikáról, és szeretett klubjáról a BEAC-ról szólt. Egész életét a gerelyhajításnak szentelte óriási alázattal, tisztelettel, és szakértelemmel, mely most halálával idelent a földön örökre befejezõdött. Laci továbbra is itt él közöttünk tanítványaiban, sporttársaiban, barátaiban, hiszen azt az örökséget, amit ránk hagyott, nekünk kötelességünk tovább vinni. Példa lehet számunkra, hogy a nehézségek ellenére, amin õ is keresztül ment, soha nem hátrált meg, nem hagyta cserben egyik nagy szerelmét az atlétikát, és ezen belül a gerelyhajítást.

Odafent már nagyon sokan várják, hogy elmondhassa mi történt az elmúlt évtizedekben a Magyar Atlétikában, többek között Koltai Jenõ bácsi, a magyar atlétikában dolgozó edzõk egyik legkiemelkedõbb alakja. Nekünk BEAC-os atlétáknak, akik együtt kezdtünk, és együtt nõttünk fel, olyan az érzésünk, mintha a szívünkbõl egy darabot kitéptek volna. Drága Laci! Nélküled az életünk már soha nem lesz olyan, mint ami idáig volt. Keresni fogunk a pályákon, nagyon fog hiányozni humorod, emberséged és az ügy iránti megingathatatlan szereteted.

Isten veled, nyugodj békében!
Búcsúznak tõled a BEAC atlétái, edzõi, vezetõi, és mindenki, aki téged valaha ismert.