Szabó Anikó díjazott alkotása a MOB pályázatán

bővebben...

 

BEAC ÉVZÁRÓ- 2016

A BEAC Atlétika 1898 egészen sajátos "érzelemvilág". Nem csak azért jutott eszembe pont ez a szó már amikor az évzárón figyeltem a művészi produkciókat...

bővebben...

 

BEAC-osok az Olimpián

Idén abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy két versenyzőnk is képviselhette hazánkat és a BEAC-ot a riói ötkarikás játékokon! Csere Gáspár a maratoni távon állt rajthoz, és ért el 109. helyezést egy nehézségekkel teli, küzdelmes versenyen, míg Tóth Tamás - aki vezetőedzőnk, Szabó Imre vezetésével végzi a futóedzéseket - a triatlonisták mezőnyében végzett remek teljesítménnyel a 33. helyen.

Gratulálunk!

 

Csere Gáspár pályacsúccsal győzött félmaratonon

A Vivicittá futómozgalom 1984-ben indult Olaszországban azzal a céllal, hogy a résztvevők futásukkal felhívják a figyelmet a városuk értékeire. Budapest 1986-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, és a tapasztalat alapján nem hiába, mert a Vivicittá évről évre egyre több versenyzőt számlál és mozgat meg...

bővebben...

 

Szenior OB

Bíróné dr. Molnár Valéria indult egyedül BEAC-osként a női mezőnyben. Nem riadt meg a feladattól, hiszen magabiztos győzelmet aratott.

bővebben...

 

Pólus Mezei

Rekordszámú induló volt a 20. Pólus kupán. A családias verseny egyre több embert mozgat meg, ezt bizonyítja az 1800 rajthoz álló is. A kutyás futástól kezdve a családi futáson át mindenki megtalálhatta a számára optimális versenyzési módot.

bővebben...

 

Mezei futó Magyar Liga IV. forduló

Koch Domonkos képviselte a BEAC-ot a Nemesvámosban megrendezett mezei futó magyar ligán. Teljesítményével tovább dicsőítette a BEAC nevét...

bővebben...

 

KALENJI FUTÁS

bővebben...

 

Hága félmaraton Csere Gáspárral

Az olimpiai szinttel rendelkező csapattársunk teljes gőzzel készül Rióra. A nagy megmérettetéshez vezető útjának következő állomása a Hága félmaraton volt.

bővebben...

 

Mezei OB

Magyarországon 108. alkalommal került megrendezésre a Mezei Országos Bajnokság.

bővebben...

 

Berlin hív!

Berlin hív! Ez a csodálatos város klasszikus és modern építményeivel, gyönyörű parkjaival szinte csalogatja a látogatókat. Ahogy Paul Kalkbrenner is átadott valamit az embereknek a világhírű Berlin Calling filmjének főcímdalával, úgy a BEAC-os csapat is megtapasztalhatta, milyen különleges atmoszféra lepi el Berlin városát.

bővebben...

 

Sportág bemutatás

A sportág bemutatása

bővebben...

 

Ifjúsági Országos Bajnokság és MASZ Nyílt Fedettpályás Bajnokság - 2015

Február 13- 14.-én került sor a 2015-ös Ifjúsági országos bajnokság megrendezésére, a fedettpályás szezon egyik első hazai megmérettetésére.

bővebben...

 

Első versenyem a BEAC színeiben

Minden évben december 31-én délelőtt rendezik Sopronban a szilveszteri futóversenyt. Az utóbbi években szokássá vált, hogy elindulok rajta, Imre bácsi engedélyével nem szakadt meg a sorozat 2015-ben sem, így ezen a versenyen vettem részt hivatalosan először BEACosként.

bővebben...

 

BEAC - beadsz?
ÉVZÁRÓ - 2015
2015. december 9.

„Minden Kedves atlétát, családját és barátait várunk
2015. november 6-án 18:00-kor kezdődő évzáró ünnepségünkre.
Cím: Talentum székház, 1074 Budapest, Rottenbiller u. 16-22.”

 

A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a BEAC Atlétika Szakosztályának évzáró ünnepsége. 2015. november 6.-án 18:00-18:30 között a Rottenbiller utcai Talentum székház adott teret az idei BEAC ÉVZÁRÓNAK. A BEAC atlétika 1898 egyesület nagy „öregjei”, a középtávfutó szakosztály (a középtávos „középnemzedék”), az egyre nagyobb létszámú utánpótlás korosztály, a hosszútávfutó szakosztály, a Budapesti Atlétikai Szövetség, a régi atlétika idoljai, hozzátartozók, barátok népes „serege” vett részt a november hatodikai rendezvényen. A BEAC-nak katonái, mondanám (és nem érezném túlzásnak), 2015-ben is „bakái” vannak.

Bajnai Nóra írása

Pécs, idényzáró Gyaloglóverseny
2015. október 20.

A 3 km-es fiú gyalogló versenyen Dani Péter második helyezést ért el egyéni csúccsal.
 Dani András harmadik helyezést ért el egyéni csúccsal. A Dani testvéreknek gratulálunk, miután ebben az évben is töretlenül fejlődtek, és az évadzáró versenyen egyéni csúcsokkal fejezték be az idényt. Korosztályukban ott vannak a legjobbak között, csak szorgalmukon, és kitartásukon múlik, hogy a következő esztendőben újabb egyéni csúcsokkal még előrébb lépjenek a magyar élmezőnyben. Gratulálunk nagyszerű szereplésükhöz.

A legfiatalabb korosztályban Jakab Marci 1 km-en harmadik helyezést ért el. Evvel is bizonyítva, hogy a BEAC-ban a gyaloglásban mindig van utánpótlás. Marci eredményéhez gratulálunk.

 

Várpalota Félmaraton, és 10 km-es Futóverseny
Kiváló BEAC-os szereplések
2015. október 20.

Tulajdonképpen a versenyévad már lezajlott, az alapozást még nem kezdték el versenyzőink, éppen az átmeneti időszakban járunk. Ebben az esztendőben is elkényeztettek bennünket versenyzőink, hogy az évad kezdetétől, az évad végéig kitűnő formában versenyeztek, szinte mindannyian. Ez a mostani verseny is megerősített bennünket ebben. Félmaratonon Olimpiai szintes Maraton futónk Csere Gáspár 1 óra, 5 perc, 8 másodperces idővel harmadik helyen végzett, két Kenyai futó mögött. Ugyanezen a távon Farkas Dáriusz 1 óra, 5 perc, 38 másodperces idővel negyedik helyezést ért el. Mindkét versenyzőnknek gratulálunk, az évad végén ilyen időeredményeket futni egyszerűen remek teljesítmény. Biztosak lehetünk abban, hogy az elkövetkezendő verseny évadban újabb nagy célokat fognak megvalósítani.

10 km-en Hargittai András győztesként haladt át a célon. Mind azt előző cikkeimben is említettem András nem rég óta van nálunk, de remek hozzáállásával, napról napra fejlődve jobbnál jobb eredményeket ér el. Mostani győzelmével önmagának is bizonyította, hogy mindenféleképpen érdemes futnia, mert még nagyon sok lehetőség van benne. Nagyon gratulálunk.

 

MARATHON OB 2015
2015. október 16.

Tisztán előttem van a képkocka azokból az időkből, amikor 2012-ben az epizodikus, személyes és egyedi emlékezet tárgyában készített egyetemi szakdolgozatommal bíbelődtem. Nagy segítséget jelentett akkor, hogy néhány beacos atléta a jó „hűséges amatőr” kategóriából vállalta, hogy mély interjút csináljak vele. Muzsnay Peti is részt vett méghozzá nem is egy olyan felemásan öncélú céllal, hogy pl. „támogassa a tudományt”; merő jó szándékból és érdeklődésből vállalkozott. Sok kérdést intéztem hozzá, az egyik személyes emlék válasza viszont nekem hozzávetőlegesen olyan tisztán vésődött be, mint ahogy a kiskacsák azt a mozgó lényt kezdik követni, aki először kerül a látóterükbe. Peti személyes emlékként a 2010-es maraton futását idézte fel. Egy eső áztatta befutást, ahogyan önmaga lehetséges teljes jelenlétével a cél felé robog. Nehéz elfelejteni ezt az emléket, vagy azt az egyedi, csak rá jellemző ábrázatot, ahogy megcsillant a szemében és az egész arcára kivetült valamiféle őszinte, gyermeki öröm.

bővebben...

 

30. Spar Budapest Maraton
2015. október 12.

A hétvégén legfiatalabb atlétáink számot adhattak arról, hol tartanak jelenleg, milyen eredményekre képesek, és milyen versenyzői adottságaik vannak. Szabó Anikó a fiatalokkal foglalkozó edző hosszú évek óta kitűnő munkát végez. A gyerekek rajongásig szeretik, az utóbbi időszakban olyan mértékben megnőtt csoportjának létszáma, hogy elgondolkoztató számunkra, egyáltalán hogyan bírja ezt. Szakértelmének, céltudatosságának, a gyerekek, és az atlétika szeretetének köszönhető a sok gyermek. Az utánpótlás képzés rendkívül fontos, hiszen ezek közül a gyerekek közül kerülhetnek ki a jövő bajnokai, válogatottjai. Ez úton is szeretném megköszönni Anikó csodálatos munkáját. A hétvégén lezajlott 3 verseny fényesen bizonyította számunkra egyértelműen, hogy Ő, és tanítványai nagyon jó úton haladnak.

bővebben...

 

Fiatal atlétáink remekül szerepeltek a hétvégi versenyeken A jövő szempontjából nagyon bíztató az utánpótlás helyzete
2015. október 6.

A hétvégén legfiatalabb atlétáink számot adhattak arról, hol tartanak jelenleg, milyen eredményekre képesek, és milyen versenyzői adottságaik vannak. Szabó Anikó a fiatalokkal foglalkozó edző hosszú évek óta kitűnő munkát végez. A gyerekek rajongásig szeretik, az utóbbi időszakban olyan mértékben megnőtt csoportjának létszáma, hogy elgondolkoztató számunkra, egyáltalán hogyan bírja ezt. Szakértelmének, céltudatosságának, a gyerekek, és az atlétika szeretetének köszönhető a sok gyermek. Az utánpótlás képzés rendkívül fontos, hiszen ezek közül a gyerekek közül kerülhetnek ki a jövő bajnokai, válogatottjai. Ez úton is szeretném megköszönni Anikó csodálatos munkáját. A hétvégén lezajlott 3 verseny fényesen bizonyította számunkra egyértelműen, hogy Ő, és tanítványai nagyon jó úton haladnak.

bővebben...

 

5-vös 5 futóverseny
2015. szeptember 30.

Ezen a futóversenyen a BEAC atlétái nagyon elkényeztettek minket, mert évek óta majdnem minden évben BEAC-os győzelmek születnek. Ebben az esztendőben sem lett másképp. A férfiak abszolút kategóriájában Farkas Dárius győzött, a nőknél abszolút kategóriában Ferencz Kata nyert. Csontos Imre jól mutatkozott be ezen a távon, ötödik helyezettként ért célba. Imre nemrég csatlakozott hozzánk, nagyon hasznos tagja csapatunknak, még nagyon sok szép siker vár rá az elkövetkezendő esztendőkben. A friss erő Koch Domonkos, és Hargittai András az első tízben végzett. Végvári Ádám fiatal versenyzőnk egyéni csúcsot futott, Túri Péter is egyéni csúccsal zárta a versenyt. Ezt a sort folytatva egyéni csúcsot futott még Jánosi Lilla, Dani András, Dani Péter, Pop Leó, Lipták Gábor tavalyi legjobbját érkezett a célba.

 

Csere Gáspár Olimpiai szintet futott a Berlini Nemzetközi Maraton versenyen
Fényes, kiemelkedő nem mindennapi BEAC-os sikerek születtek a hétvégén A 10 km-es Országos Bajnokságon a BEAC Felnőtt és U23-as Női csapata Országos Bajnok lett Kenesei Zsanett U23 egyéniben Országos Bajnok
2015. szeptember 30.

Csere Gáspár-Nagyon vártuk már ezt a napot, hogy ellőjék a startot a világ egyik legnevesebb maraton versenyén a Berlini Maratonon. Gazsi, és edzője Szabó Imre évek óta készültek arra, hogy bekövetkezzék az a pillanat, amikor Olimpiai szintidőt teljesít a BEAC kiváló maraton futója. Igen fiatal kora ellenére élete harmadik maraton futásán sikerült ezt a rendkívüli teljesítményt elérnie. Atlétikai Szakosztályunk Olimpiai Bajnokot is adott a nemzetközi sportéletnek, és számos atlétánk vett részt a különböző eddigi olimpiákon. Egy sportoló számára az olimpia mindenek felett áll. Nekünk is rendkívül fontos, hogy a mostani atlétáink is el tudjanak majd jutni a következő évtizedekben olimpiák valamelyikére. Példa értékű számukra, hogy a velük együtt készülő Gazsi már teljesítette az olimpiai szintet. Ez nem csak az Ő, hanem a többi atléta számára is további hitet, és erőt kell adni, hogy ha mindent megteszünk céljaink érdekében, akkor azok megvalósulnak. Gazsi megszállottságával, tehetségével, rendkívüli hitével, ritkaság számba menő céltudatosságával, és szerénységével mindannyiunk számára kijelölte a helyes utat. Eredményéhez tiszta szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk.

bővebben...

 

Nagyhagyományú Hamburgi Félmaraton Verseny Abszolút Női versenyben 8. helyezett Tóth Dominika
2015. szeptember 30.

Tóth Dominika-Az Ő személyével is nemrégiben bővült BEAC-os családunk. Dominika futáshoz való hozzáállása, elhivatottsága, akarata, céltudatossága a nálunk eltöltött rövid idő alatt is újabb, és újabb egyéni csúcsokat eredményezett. Az elkövetkezendő évek további nagyon szép sikereket hozhatnak számára. Szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy megismerhettük Őt. Gratulálunk, és további sok szép sikereket kívánunk az elkövetkezendő esztendőkben is.

 

Nemzetközi sikerek
2015. szeptember 29.

Az elmúlt hetekben több atlétánk szerepelt nemztközi versenyeken.

Tóth Dominika a Hamburgi Maratonon ért el korosztályos 8. helyezést.
Richter Bence pedig Észak-Wales gyönyörű hegyeiben, a Snowdonia Nemzeti Parkban megrendezett 31. felnőtt és U20-as Hegyifutó Világbajnokságon, képviselte a magyar színeket, ahol az U20-as fiú csapattal a 12. helyen végezett.

Gratulálunk mindkettejüknek!


 

Országos Csapatbajnokság
A GEAC-BEAC-IKARUS hármasa egy ponttal maradt le az újabb győzelemtől, így a dobogó második fokára állhattak, nagyszerű szereplés volt így is

2015. szeptember 14.

Az idén is nagy várakozás és számolgatás előzte meg a Csapatbajnoki döntőt. Tudtuk, hogy nagyon szoros verseny lesz, és minimális különbség dönt majd a győztes, és második helyezett csapat között. Talán bosszantóbb egy ponttal kikapni, mint egy nagyobb különbségű vereség. Természetesen mi ezt tiszta szívből áradó örömmel fogadjuk, hiszen mindenki megtette a tőle telhető legtöbbet. Azon morfondírozni, hogy mi lett volna, ha nem érdemes, mert a sportban ilyen nem létezik, tudjuk, hogy sokszor egy Olimpiai Bajnoki címet is ezred másodpercek döntenek el, amire egy sportoló egész életében készül. A második hely is fényesen csillog számunkra.

bővebben...

 

Wizzair félmaraton futóverseny, Országos Bajnokság
Csere Gáspár második, Farkas Dáriusz ötödik

2015. szeptember 13.

Ez a félmaraton verseny számunkra sok kérdésre pozitív választ adott. Csere Gáspár a két hét múlva megrendezésre kerülő Berlin maratonra készül, és ez a közbeeső állomás remekül sikerült neki. Gazsi egy csodálatos futó, és versenyző, aki céljai elérésének érdekében mindent megtesz. Igazi megszállott atléta, aki nagyon közel áll az Olimpiai kiküldetési szinthez. Mindannyian szorítunk érte, hogy személyében egy igazi BEAC-os atléta ott lehessen a 2016-os Rio De Janeiroi Olimpián.

bővebben...

 

Magyar Szuperliga döntő
2015. szeptember 7.

A BEAC atlétái ismét remek teljesítményt nyújtottak ezen a fontos versenyen.

Kenesei Zsanett 1500 méteren, Dani Áron 3000 méter akadályon győzelmet aratott.
A dobogó második fokára állhatott Farkas Dáriusz 5000 méteren és Kenesei Zsanett 800 méteren. Perjés Fanni harmadik helyezést ért el 800 méteren.

bővebben...

 

Paksi futóverseny
2015. szeptember 7.

Tóth Dominika- A 7 kilométeres futóversenyen mindenkit legyőzve állhatott a dobogó tetejére. Dominika a futás iránt teljesen elkötelezett, minden napjait elképzelni sem tudja edzések nélkül. Folyamatosan fejlődve halad a sportban kitűzött céljai elérése felé.
Gratulálunk, nagyon örülünk, hogy csatlakozott a nagy BEAC-os családunkhoz.

 

Olaszország Majano, Nemzetközi Serdülő verseny
2015. szeptember 7.

Heffner Hédi- Az 1000 méteres serdülő versenyen egyéni csúccsal negyedik helyezést ért el. Szeretném itt megjegyezni, hogy egy nagyon hosszú betegség sorozatból épül fel. Különösen kell értékelni eredményét, hiszen ezek után, aki egyéni csúcsot tud futni, és ilyen szép helyezést elérni, azt másképp nem lehet, csak tehetséggel, szorgalommal, kitartással, az atlétika iránti hittel. Hédi egy ilyen versenyző, akiben mindezek megvannak.
Sokszorosan gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rád.

 

egyszer...
Muzsnay Péter emlékére

Hitted hogy a fájdalmad viszed az öröm marad
a fájdalmat vitted s most ránk is tapad.
Két kezem álmában valami másról írt
mától megtört túlélők viselik a kínt.

Vágy remény tisztaság és szelíd tekintet
a tegnap megsirat a ma megihlet.
Néhány könnycsepp feketében futva kísér:
megváltás nélkül a múlás mit ér?

Mától csak "előtted" van és "utánad"
már nem ér semmit öröm vagy búbánat.
Úgy döntöttél menned kell…
egyszer élünk, egyszer nem.


In memoriam Muzsnay Péter

12 évvel ezelőtt a BEAC pályán megjelent Péter. Akkor még nem tudhatta későbbi edzője, Szabó Imre, hogy ez a fiatalember elhatározta, hogy lefutja a maratoni távot. Ahogy teltek a hónapok, és évek, biztosak lehettünk abban, hogy Péter személyében egy olyan igazi BEAC-os atlétára találtunk, aki tudatosságával, rendkívüli szorgalmával, alázatával, értelmével és műveltségével beírja nevét azon atlétáink közé, akit soha nem tudunk elfelejteni, és örökké köztünk marad.
Ő egy olyan igazi amatőr atléta volt, akitől a profik is nagyon sokat tanulhattak. A sors úgy hozta, hogy a maraton futás 2500. éves évfordulóján teljesítette élete nagy célját, a maraton lefutásával, ez volt rövid élete egyetlen maratonja, amelyet 3 óra 09 perc alatt teljesített. Az utolsó 12 év összes Vivicitta versenyén elindult, ahol mindig célba ért.
Precizitását, tudatosságát, kedves barátságos természetét is nagyon megszerettük. Könnyű volt őt szeretni, mert egy rendkívüli jó ember volt, aki segítő készségével szakosztályunk számára is kiemelkedőt alkotott, amikor a titkári teendőket látta el.
A Műszaki Egyetem elvégzése után BEAC-os atlétánk Boros Gábor kínált fel neki állás lehetőséget. Itt is a legmagasabb fokon beszélnek róla vezetői, munkatársai. Ők is ugyanúgy ismerték meg Pétert, mint ahogy mi is.
Amikor múlt héten megcsörrent Szabó Imre telefonja, nem tudta, hogy Péter édesanyja egy olyan tragédiát közöl vele, amely mindannyiunk számára feldolgozhatatlan, és érthetetlen egy örök életre. Azóta sem akarjuk elhinni, hogy ez megtörtént, és miért kellett ennek így lennie. Erre már választ kapni tőle soha nem fogunk. Hiába várjuk az edzés kezdetét, ahol Péter alakja mindig pontos időben megjelent. Azt mondják, hogy akit lelkünkben őrzünk, az nem halt meg. Péter, ígérhetjük neked, hogy BEAC-os nagy családunk minden tagja őrizni fog emlékeiben, soha nem feledünk téged.

 

"Falevél vagyok, aki szerette a napot és a holdat, sokáig nézte az elhaladó buszokat és a zajos villamosokat, és soha senki nem szólt neki, hogy tél is létezik a világon. Ezek a levelek éltek és virultak, amíg lehetett, aztán egy napon megsárgultak, és a fa megvált tőlük. Nem úgy búcsúzott el tőlük, hogy viszontlátásra, hanem úgy, hogy Isten veletek, mert tisztában volt vele, hogy soha többé nem térnek vissza."

 

A BEAC atlétái folytatták az évek óta tartó siker sorozatot
2015. évi Felnőtt Országos Bajnokság Székesfehérvár
2015. augusztus 18.

Kenesei Zsanett 1500 méteren Országos Bajnok, 800 méteren ezüstérmes, Dani Áron 3000 méter akadályfutásban ezüstérmes, Balog Evelin 1500 méteres síkfutásban bronzérmes, 13 számban jutottak atlétáink a döntőbe

bővebben...


 

Ragyogóan szerepeltek atlétáink, a 3 Országos Bajnoki címen kívül 10 számban álltak a Bajnoki dobogó második és harmadik fokán
Országos Junior és Utánpótlás Magyar Bajnokság
2015. júnlius 1.

Ebben az esztendőben atlétáink újabb nagy lépést tettek, aminek eredményeképpen két atlétánk Csere Gáspár, és Dani Áron a Dél-Koreában megrendezendő UNIVERSIADE-n képviselik Magyarországot. A napokban lezajlott Felnőtt Csapat Európa Bajnokságon Dani Áron, és Kenesei Zsanett lett a Magyar Válogatott tagja. Óriási eredménynek tartjuk ezeket a nem mindennapi sikereket, amiket nem csak az alább felsorolt versenyzők, hanem a többi atléta is teljesített ez idáig ebben az idényben is. A hazai bajnokságokon a különböző korosztályokban a BEAC atlétái a magyar mezőny legmeghatározóbb tagjaivá váltak az évek során.

bővebben...


 

Két dobogós helyezés az Ifjúsági OB-n
2015. június 21.

Németh Nikolett és Richter Dóra kitűnően szerepeltek az Országos Ifjúsági Bajnokságon, Zalaegerszegen.

Mindketten a dobogó harmadik fokára állhattak. Niki 400 m gátfutásban érte el ezt a szép eredményt.
Dóra pedig az 5000 m-es gyaloglásban - 1 percet javítva egyéni csúcsán - szerezte meg több mint tizedik bajnoki érmét.

Gratulálunk mindkettőjüknek és edzőiknek Németh Ilonának és Szabó Imrének!


 

Sikerek utcai futóveresenyeken
2015. június 17.

Az elmúlt hetekben ifjú atlétáink több dobogós helyezést szereztek utcai futóversenyeken.

A Székelykapu futáson Wunderlich Ábris és Moira győztek a korosztályukban. Ugyanitt Végvári Ádám második lett.

Az ország legnagyobb utcai váltó versenyén a K&H maratonváltón a 3x2 km-es távon, a lányoknál Jánosi Virág, Nemes Lea és Jánosi Lilla összeállítású csapat brozérmet szerzett.

A 6x7 km-es maratonváltón a leánycsapatunk megynerte a korosztályos versenyt és az abszolút értékelésben is a harmadik helyen végzett. A csapat tagjai: Richter Dóra, Kókai Kata, Molnár Orsolya, Bors Mercédesz, Jurai Zsófia és Jánosi Lilla voltak.

Fiú csapatunk a korosztály 4. legjobb idejével ért célba. A csapat tagjai: Wunderlich Ábris, Dani andrás, Dani Péter, Turi Péter, Pop Leonardo és Végvári Ádám

Gratulálunk mindannyiuknak!


 

Budapest Open: Kenesei Zsanett 1500 m-en 4:22 ért el
2015. június 17.

A június 13-14-én rendezett Budapest Bajnokságon szép BEAC-os eredmények születtek:
Kenesei Zsanett 1500 m-en 4:22-es eredményével 1 mp-re megközelítette egyéni csúcsát. Széll Gyöngyi pedig 200 m-en meg is javította korábbi legjobb eredményét. Az új csúcsa: 25,59 mp.
Perjés Fanni az előző heti Balaton Bajnoksághoz hasonlóan remekül futott 800 m-en.
Pásztor Mercédesz pedig a női magasugrás első helyét szerezte meg a versenyen.

Szép volt lányok!

 

Mondsee félmaraton
2015. június 10.

2012-ben elkezdtem Richter Lacival futni a fedett pályás szezonban, abban az évben, mikor a sátor volt a Syma csarnok helyett. Azóta eltelt három év, szép lassan duzzadt a csapatunk, ötre, tízre, és még tovább. Lassan több mint tizenöten edzünk és versenyzünk együtt, főleg utcai-, terep- és hegyifutásokon. Wizzair (korábban Nike) félmaraton, K&H maratonváltó, Tatai minimaraton, Spar maraton, hegyi országos és Európa bajnokságok azok a versenyek, ahol képviseljük a BEAC Atlétika 1898 egyesületet. Most a csapat egy részével Mondsee-ban mutattuk meg magunkat. Az eredmény: három korosztályos győzelem, egy korosztályos harmadik hely, női abszolút 1-2. hely és egy egyéni csúcs.

Ferenc Kata beszámolója


 

Steve Prefontaine
2015. május 29.

13 éves voltam, mikor Imre bá a kezembe nyomta (még VHS-en... Te jó ég!) a Prefontaine filmet. Akkor még nem tudtam, hogy ez a férfi: - az egyik legismertebb amerikai távfutó a sporttörténelemben, aki egyidejűleg tartott 2000-től 10 000 m-ig minden amerikai csúcsot a '70-es években - az úttörője volt annak, hogy Eugene vált a futás Mekkájává az USA-ban ("Track Town USA") - edzője, Bill Bowerman volt a Nike egyik társalapítója.
A film közben fel is villantják, honnan indult a cég - az ominózus jelenet főszereplője egy jelentékeny adag ragasztós kátrányszerű anyag és egy kiszuperált gofrisütő... Majd az ezek frigyéből születő első Nike cipőtalp. És bizony abban is lehetett 3:54-es mérföldet futni...
Sajnos holnap lesz Prefontaine halálának a 40. évfordulója. 24 évesen, autóbalesetben hunyt el 1975. május 30-án.
A mai napig a hideg futkározik a hátamon, mikor a film végén az oregoni Hayward Fielden egy fekete autó viszi körbe a koporsóját az atlétikapályán, és a tömeg ösztönszerűen elkezdi kántálni, mint azelőtt megannyi versenyén: "Go, Pre! Go Pre!"
In memoriam "The Man" - ahogy Jared Leto, a Prefontaine-t megtestesítő főszereplő mondta. 'I run best when I run free.' (Steve Prefontaine)

Kenesei Zsanett írása

 

Sikeres hétvége
2015. május 24.

A BEAC atlétái a hétvégén is bőszen gyűjtögették a Szuper Liga pontokat, és a Kelet Kupán Kenesei Zsanett (1500m) és Dani Áron (3000m akadály) egyaránt nagy magabiztossággal nyerte meg saját versenyszámát! Gergely Hajnalka (magasugrás) második, Pásztor Mercédesz (magasugrás) Király Adél (300m), és Balog Evelin (1500m) egyaránt harmadik, míg Széll Gyöngyi (400m) negyedik lett.

Hétfőn pedig Csere Gáspár is egy első hellyel tért haza az elősször megrendezésre került Kadlót Félma...ratonról - ahol az 5km-es távon sikerült győzedelmeskednie.



 

Két érem a Hegyifutó Félmaraton OB-n
2015. május 17.

A huszadik alkalommal megrendezett Ózdi Hegyi Futóverseny keretében került lebonyolításra a 3. Hegyifutó Félmaraton Országos bajnokság. A BEAC Atlétái közül Richter Bence és Richter László teljesítették a távot.
A festői szépségű környezetben lebonyolított versenyeb Bence az U20 -as korosztályban ezüstérmes lett. László pedig a senior korosztályban harmadik helyen ért célba és ezzel megszerezte első országos bajnoki érmét.


 

A női 4x800m váltónk hetedszer is országos bajnok
Ferenc Kata, Balog Evelin, Perjés Fanni, Kenesei Zsanett ismét a dobogó tetején az Országos Váltóbajnokságon!
2015. május 17.

"Nagyon ritkán fordul elő egy szakosztály életében hasonló eredménysorozat.
Szakmai szempontból megközelítve elmondhatjuk, hogy több kiváló közép-, és hosszútávfutóval rendelkezik szakosztályunk. A BEAC-os lányok egymásért küzdve újfent bizonyították, hogy a csapat győzelme számukra ugyanolyan fontos, mint egyéni sikereik."

bővebben


 

Pavia - szezonnyitó EAP nemzetközi verseny
2015. május 10.

Pavia. Első hallásra a város neve nekem a középiskolai töri tanulmányaimból határozottan ismerős volt, 1525-ben I. Ferenc vívott itt valami csatát, de hogy ki ellen, és miért… talán annyira nem is lényeges. Annál inkább az a tény, hogy néhány száz évvel előtte kalandozó magyar őseink jó szokásukhoz híven porig égették az egész kócerájt. Megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag ez a tény – minden barbarizmusa ellenére – valamiféle megelégedéssel tölt el. Ugorva egy újabb bő ezer évet, ma pedig Pavia Milánó vonzáskörzetének egyik legnagyobb városa, takaros kis történelmi belvárossal, jó közlekedéssel és gyönyörű, Mondo borítású atlétikapályával (nyilván futóként ez a „legkevésbé elhanyagolható” szempont a versenyhelyszínt illetően).

Kenese Zsanett beszámolója a versenyről

 

A GEAC-BEAC-IKARUS csapata megvédte bajnoki címét a „Keleti Csoport” Csapatbajnoki Elődöntőn
2015. május 4.

A tavalyi győzelmünk után talán vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy ez még egyszer nem fog sikerülni megnyerni a Csapatbajnokságot. Természetesen ezek nem mi vagyunk, mindhárom szakosztály arra törekedett, hogy újból nyerjük meg az elődöntőt. Nagy örömünkre, most ezt nagyobb pontkülönbséggel sikerült, mint az elmúlt évben. Ugyanúgy, mint az elmúlt esztendőben, a második napon gyűjtöttünk több jó helyezést, az utolsó versenyszámok után kerültünk a csoport élére, és arattunk megnyugtató győzelmet.

Gerendási István összefoglalója a versenyről

 

Bajnoki címvédés és dobogós helyezés a 10000 m-es OB-n
Ferenc Kata U23-as EB szintet ért el!
2015. május 4.

A hétvégi 10 000 méteres pályabajnokság történései közül Ferenc Kata és Farkas Dárius eredménye emelendő ki.
A női mezőnyben Kata, egyéni csúcsán több mint fél percet javítva, megvédte U23-as bajnoki címét és a felnőtt mezőny 4. helyét is megszerezte. Ideje 35:50 mp, mely jobb mint a 2015-ös U23-as EB kvalifikációs szintje
Farkas Dárius nagyon kemény, férfias küzdelemben döntötte meg egyéni csúcsát és ért be harmadikként a felnőtt férfi mezőnyben.
Mindkettejüknek köszönjük ezt a felejthetetlen estét és gratulálunk!

Gerendási István írása a versenyről


 

Csere Gáspár csodálatos futásával az idei Magyar ranglista élére ugrott 2 óra 17 perc 30 másodperccel
Hamburg Maraton 2015
2015. április 29.

Az idei év márciusában megrendezett Berlini Félmaratonon Gazsi nagyszerű 1 óra 4 perc 55 másodperces ideje már sejtette, hogy a Hamburgi Maratonon kiválóan fog teljesíteni. Ez így leírva nagyon egyszerűnek és logikusnak tűnik, pedig egyáltalán nem az. Mi mindennek kellett addig megtörténnie, amíg elérkezett a Hamburgi Maraton rajtjához.

bővebben...


 

Vivicitta futóverseny 2015
A klasszikus 10.000 méteres versenyszámban kiemelkedő futással Farkas Dáriusz ezüstérmes lett, A 7 km-es távon Hajdú Anna fölényes biztonsággal győzött
2015. április 28.

Versenyzőink az idén is szépen szerepeltek a tavasz legnagyobb utcai futóversenyén. Két dobogós helyezés és számos egyéni csúcs bizonyítja, hogy a téli alapozás jól sikerült.

bővebben...


CSERE GÁSPÁR
ÚJ MARATONI EGYÉNI CSÚCSA 2:17:30
2015. április 26.

 

Interjú Erdős Attilával
2015. április 3.

Erdős Attila, a BEAC 39 éves hosszútávfutója 17 éves maratoni csúcsát döntötte meg idén tavasszal Balatonfüreden. Az elszánt hosszútávfutó papként éli mindennapjait Tahitótfaluban, így az edzőtársak távollétében is be tudta bizonyítani, hogy a sikeresség kulcsa az ember személyiségében rejlik. Imre bácsi edzéstervét nap, mint nap követve készült fel arra a versenyre, amelyből egy életre szóló emlék lett.

Csere Sára interjúja Erdős Attilával

 

Berlini Félmaraton: A BEAC atlétái kirobbanó sikert arattak
Csere Gáspár, Ferenc Kata, Hajdú Anna
2015. április 1.

Csere Gáspár ezen a félmaratoni versenyen már nem is tudom hányadszor bizonyította óriási tehetségét, fantasztikus elszántságát, rendkívüli versenyzői adottságait, és semmihez nem hasonlítható futás iránti szeretetét, elkötelezettségét, és alázatát. Azon versenyzőink közé tartozik, aki nem csak a lábaival, hanem az eszét használva is fut. Edzőjével együtt ezt az évet is tökéletesen felépítették, amelynek első lépése az itt teljesített, kiemelkedően magas szintű eredménye, ami 1 óra 4 perc 55 másodperc volt. Ez az idei legjobb eredmény, és több éve félmaratoni magyar futó ilyen eredményt nem ért el.

bővebben...

 

Boross Gábor újból Világverseny dobogóján állhatott
800, és 1500 méteres síkfutásban egyaránt
2015. április 1.

Boross Gábor 2010-ben az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett Veterán Világbajnokság 35 éves kategóriájában már letette névjegyét a középtávfutás világ élvonalának a legjobbjai között 800, és 1500 méteren, ahol mindkét számban bronzérmet szerzett. A most megrendezett Európa Bajnokságon a 40 éves kategóriában mindkét számban megismételte rendkívüli világbajnoki helyezését, és újból a dobogó 3. fokára lépve két bronzérmet szerzett.

bővebben...


 

Tucatnyi érem Budapest Nyílt Mezei Futó Bajnokságán
Balog Evelin és a junior férfi csapat aranyérmes
2015. március 30.

A Budapesti Atlétikai Szövetség által szervezett mezei futó bajnokságon összesen 12 versenyszámban álltak atlétáink a dobogón.
A legfényesebb érem egyéniben Balog Evelin, csapatban a férfi junior csapat nyakába kerülhetett.
Ezüstérmet szerzett Richter Dóra (ifi leány), Jánosi Virág (gyermek leány) Harsányi Tamás (senior M55), az ifi leányok, a felnőtt nők és a serdülő fiúk csapata.
A dobogó harmadik fokára, Südi Anna (junior női), Göllény Zsombor (junior férfi) és Hargitai András (felnőtt férfi) állhatott fel.
Természetesen a fenn említetteken kívül mind a közel 40 résztvevő atlétánknak gratulálunk a szép eredményekhez!


 

Jeruzsálem Maraton 2015
2015. március 26.

Idén – immáron harmadik alkalommal is abban a nagy megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a versenyszezont a csodálatos Jeruzsálem Maratonon kezdhettem meg, ahol a BEAC mellett hivatalosan is képviselhetem Magyarországot, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítványt és a Hit Gyülekezetét. 2013-ban az 5. helyen végeztem, tavaly pedig 2. lettem a 10 km-es távon. Most egy újabb ezüstérmet sikerült szereznem, aminek nagyon örülök, hiszen ez több szempontból is egy értékesebb második helyezés.

bővebben...

 

Gyügy-Nemzetközi Gyaloglóverseny
A BEAC gyaloglói egyéni csúcsokkal kiváló teljesítményt értek el
2015. március 22.

A több évtizedes hagyományokra visszatekintő Nemzetközi Gyaloglóverseny minden évben nagy mezőnyöket vonz, és világ klasszis gyaloglók is elindulnak. Ezen a versenyen minden korosztálynak rendeznek gyaloglást különböző távokon. Nagyon jó hangulatú verseny keretén belül már hosszú évek óta a BEAC gyaloglói is részt vesznek, és mindig sikeresen szerepelnek. Ebben az esztendőben sem volt ez másképp. Ezt a versenyt ünnepélyes, méltó körülmények között rendezik, itt a gyaloglást nem mostohagyerekként kezelik, mint az atlétika számain belül általában meg szokott történni. A gyaloglók nagy családja büszke lehet arra, hogy ezt az egyáltalán nem könnyű sportágat választotta.

bővebben...

 

Mezeifutó sikerek
2015. március 16.

A 107. Mezei futó Országos bajnokságon két atlétánk indult. Heffner Hédi és Balog Evelin mindketten jó eredményt értek el annak ellenére, hogy ebben a szezonban a Mezei OB nem volt kiemelt jelentőségű verseny számukra, nem készültek speciálisan erre a versenyre.
Hédi a serdülő lányok mezőnyében a 6. helyezést szereze meg. Evelin pedig a junior női versenyszámban állhatott a dobogó harmadik fokára.

Gratulálunk mindkettőjüknek!

 

Dobogós helyezések a Tavaszváró terepfutó versenyen
2015. március 8 .

Az eddigi talán legnagyobb létszámú csapattal, 15 fővel, az óvodás korúaktól a senior korúakig, több korosztályban vettünk részt az V. Tavaszváró terepfutóversenyen.
A csapat minden atlétájáról elmondható, hogy remekül helytálltak a nehéz terepen és elszánt futással nagyszerű eredményeket értek el.
Az 5x2 km-es szupersprint futamon a legelőkelőbb helyezésekkel Ferenc Kata, Dani Áron és Farkas Dárius büszkélkedhet. Kata és Áron korosztályos és összetett ezüstérmes lett, míg Dárius a bronzérmet szerezte meg mindkét értékelésben.
Sajnos Richter Bence pályán szerzett 3. helyezését a chippes időmérőrendszer nem tökéletes működése egyelőre "eltűntette", így nem hivatalosan egy helyezéssel hátrébb végzett.
Szász Anna és Richter László korosztályuk 5. helyén értek célba.

Gratulálunk a csapat minden tagjának!


 

Balog Evelin országos bajnok 800 és 1500 m-en
2015. március 2 .

Balog Evelin a hétvégi ifi és junior fedett pályás országos bajnokság legeredményesebb BEAC-os versenyzője lett. Göllény Zsombor 800 m-en szerzett hatodik és Németh Nikolett 200 m-en elért hetedik helyére is büszkék lehetünk. A sprinter csoportból Bíró Kincső és Kerestély Koppány 200 m-es futása jegyezhető fel. Az első országos fedett pályás ifjúsági bajnokságán szereplő Jánosi Lilla, Pop Leonárdó és Túri Péter is derekasan helytállt..
A két héttel ezelőtt megrendezett gyalogló verseny-számokkal együtt versenyzőink összesen 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzérmet szereztek az ifjúsági és junior korosztályban.

Kenesei Zsanett írása

 

Fedett pályás Atlétikai Országos Bajnokság
2015. február 24 .

A női versenyzők közül egyedül Kenesei Zsanett tudott két számban is Országos Bajnoki címet szerezni 800, és 1500 méteres síkfutásban.

Három versenyzőnk állhatott fel a dobogó harmadik fokára, Pernesz Zsófia 1500 méteren, Haála Villő 3 km-es gyaloglásban, és Farkas Dárius 3000 méteres síkfutásban.

bővebben...

 

Hegyifutó Kupa - küzdelem az elemekkel
2015. február 22 .

A 2015. évi Hegyifutó Kupa első versenyének a Pilis hegység adott otthont. A Pilisszentkereszt – Pilistető – Két bükkfa-nyereg – Pilisszentkereszt útvonalon 13,7 km-es táv és 470 m szintemelkedés várta a futókat.
A bokáig érő sárban, hóban, és jeges talajon megrendezett küzdelem akaposan próbára tette az indulókat. A BEAC négy atlétájának sikerült teljesíteni a kihívást.
Miksa Kende és Richter Bence egyaránt ezüstérmet szereztek korosztályukban. (Idejük:1:05 és 1:07)
Richter László a 40 évesek korosztályában lett 9. helyezett 1:11-es idővel. Végvári Ádám 1:30-on belüli eredménnyel a középmezőnyben végzett.

Gratulálunk!

 

Gyalogló és összetett OB - 3 dobogós helyezés
2015. február 16.

Kis létszámú, de annál eredményesebb csapattal képviseltetük magunkat az ifjúsági és junior korosztályok fedett pályás országos gyalogló bajnokságán.
Versenyzőink - Südi Anna, Benczik Viktória és Richter Dóra, egy ezüst és két bronzérmet szereztek.

Az ifjúsági lányok ötpróba versenyén Németh Nikolett új egyéni csúccsal (3097 pont) a 4. helyett szerezte meg.

Gratulálunk mindannyiuknak!

 

Országos Serdülő Fedett pályás Bajnokság
2015. február 8.

A BEAC-os atléták eredményeinek élére kívánkozik Király Adél ragyogó teljesítménye: 300 méteren második, 60 méteren hatodik, valamint a 4x200 méteres váltófutásban a csapat befutójaként dobogóra juttatta a csapatot. Adél kiváló tehetségű atléta, aki már idáig is ragyogó eredményeket ért el, és szerzett dicsőséget szakosztályunknak. Nagyon sokoldalú atlétáról van szó, aki a különböző futó távokban 60 métertől 400 méterig bezárólag kiváló eredményeket ért el. Nagy ívű pályafutás előtt áll, aminek biztosítéka tehetsége, szorgalma, elhivatottsága, és alázata az atlétika iránt.
Adél, gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rád. Elévülhetetlen, és élményszerű volt a futásod!

bővebben...

 

Megkezdődött a 2015-ös Atlétikai Szezon kiemelkedő BEAC-os eredményekkel szabadtéren és fedett pályán egyaránt
2015. február 7.

2015. február 7-én rendezték meg Debrecenben az Oxigén Kupát.
Hajdú Anna egyéni, és egyben pálya csúccsal nyerte meg a 10 km-es versenyt. Ragyogó teljesítményt nyújtva pár hónap alatt, amióta a BEAC-hoz került, edzés munkájával, szorgalmával, elhivatottságával megalapozta mostani eredményét. Nagyon jó szellemiségű versenyzőről van szó, aki tudatosan építi sport karrierjét, és tanulmányait. További kiváló eredményeket fog elérni az elkövetkezendő időszakban is.
Győzelméhez egyéni-, és pálya csúcsához tiszta szívből gratulálunk!

bővebben...